A DAL 2017: Soulwavea - Kalandor

Egy újabb dal és klip, a Soulwavea Kalandor című szerzeménye, mely szintén részt vesz az Eurovíziós Dalfesztivál 2017. január 14-én, 19.30-kor a Dunán induló magyar előválogató show-jában, A Dal 2017 versenyben.

 

A Soulwave-et 2007-ben alapította Fodor Máté énekes-dalszerző és Huszár Ádám gitáros. A zenekar dalait lélekemelő monumentalitás jellemzi; nagyívű refrének, metaforikus dalszövegek, mindezt a modern akusztikus popzene köntösébe bújtatva. Már a bemutatkozó daluk a ’Lonely’ bizonyította, hogy kivételes érzékük van az alternatív popszámok megírásához.

2010-ben jelent meg a zenekar első nagylemeze, a One Night Stand, amit három évvel később, egy svédországi kiadónál megjelent, 1975 elnevezésű EP követett. Ebben az időszakban a zenekar főként külföldön, többek között Németországban, Csehországban, Ausztriában és Hollandiában turnézott, miközben Magyarországon a Petőfi Rádióban debütáló I Can’t Be Loved-nak köszönhetően egyre ismertebbé váltak.

2015-ben jelent meg a Soulwave első magyar nyelvű dala a „Szélcsend” amely rögtön a Petőfi Top 30-ba is bekerült. Emellett szerepeltek az MR2 Akusztik és a Szerencseszombat adásában, ezt követően pedig leszerződtek a Universal kiadóhoz.

A valódi áttörést a 2016-ban megjelent Mindent Elhittem című dala hozta meg a zenekarnak, ami ismét rádiós slágerlistákra került, a dalra forgatott videoklip pedig a VIVA TV magyar slágerlistájának élén landolt, valamint kiemelt előadóként kapott szerepet a VIVA Push című műsorában.

 

A Kalandor szövegét Fodor Máté írta, a zenét pedig az együttes közösen szerezte.

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

aTEMPO.sk / A DAL