A DAL 2017: The Couple - Vége van

Bemutatjuk a The Couple Vége van című szerzeményét, mely szintén részt vesz az Eurovíziós Dalfesztivál 2017. január 14-én, 19.30-kor a Dunán induló magyar előválogató show-jában, A Dal 2017 versenyben. A formációt a január 21-i műsorban láthatjuk, hallhatjuk.

 

A The Couple a korábbi Background zenekar újraalapított formációja. A duó dubstep/dnb alapokra helyezett elekto-pop vonalon mozog mindezt kísérleti elektronikával vegyítve. Eszes Viki számos formációban énekel, többek közt a Gymes zenekar vokálosa, illetve közreműködik Márkus Tibor Equinox nevű formációjában is. Berkó Gábor pedig mint a Zeneakadémia elektronikus zene szakos végzős hallgatója, dalszerzőként-zeneszerzőként a klasszikus zenétől a jazzen keresztül a popzenéig számos műfajban állított már színpadra produkciót.

2011 őszén a zenekar sikeres pályamunkát készített a Brains remix versenyre. Az így elkészült munkánk a Megadó kiadó Refresh the Style – Remix Vol.I. című kiadványán látott napvilágot.
2012 elején készült el a zenekar első EP-je “Nem Volt Még!” címmel. A kislemez számaiból több hazai producer is készített remixet (pl: John the Valiant)
2012 tavaszán a zenekar elindult a Talentométer tehetségkutató versenyen, ahol a szakmai zsűri őket ítélte az elektronikus zene-kategória győztesének.
2012 októberében a zenekar lehetőséget kapott szerepelni a Petőfi Rádió Akusztik című műsorában.
2013-ban sikerült bekerülniük az Eurovíziós dalválasztóshow hazai 30 legjobb versenyzőjébe
A zenekar 2013 februárában kiadta az első nagylemezét Neonzöld címmel a CLS/Egység music kiadónál. A lemez sikerét igazolja, hogy a lemezről 2013-ban 5 dal is szerepelt országos rádiók lejátszási listájában.
2013-ban a zenekar 3 videoklipet is elkészített, ezek helyet kaptak a hazai zenecsatornákban.
2016-ban pedig az index.hu dalversenyében bejutottak az év 30 legjobb dala közé.

 

A Vége van zeneszerzője és szövegírója Berkó Gábor.

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

aTEMPO.sk / A DAL