KLIPPREMIER: Ceasefire X – Satellites (A DAL 2018)

Ceasefire X

Megérkezett Ceasefire X, azaz Vavra Bence első videoklipje, mely a Satellites című dalához készült. Ez a szerzemény is részt vesz az Eurovíziós Dalfesztivál 2018. január 20-én, 19.30-kor a Dunán induló magyar előválogató show-jában, A Dal 2018 versenyben.

Bence Szegeden született, de Debrecenben nőtt fel, ott járt iskolába. Az Ady Endre Gimnázium dráma szakán tanult, ahol saját elmondása szerint a tananyagon túl talpraesettséget, kiállást és jó kommunikációs készséget is tanult. Mellette a Simonffy Emil Zeneiskolában 11 évig tanult zongorázni. Hobbija a kosárlabdázás.

Először 2010-ben, majd 2012-ben jelentkezett az egyik tehetségkutatóba, mindkét alkalommal a legjobb 150 közé jutott. 2012-ben már a legjobb 50 énekes közé is bekerült. Ebben az évben ismerkedett meg a későbbi zenekara, a ByTheWay tagjaival: Feng Ya Ou Ferenccel, Patocska Olivérrel és Szikszai Péterrel.

SZAVAZZ A DAL 2018 KEDVENCÉRE!

A négytagú formáció 2013-ban ismét indult egy tehetségkutatón és ez az év hozta meg Bencének a nagy áttörést, ugyanis bejutottak a fináléba, ahol második helyezést értek el.

2014. augusztusától trióban folytatják a zenélést. A csapat első nagylemeze 2014. októberében készült el.

A ByTheWay zenekarral 2016-ban elindultak A Dalban a Free to Fly címmű slágerükkel, ahol a középdöntőig jutottak. Bence közben folytatta a tanulást: 2014-től a Budapesti Corvinus Egyetem alkalmazott közgazdaságtan szakának hallgatója. A ByTheWay tagjai 2017 novemberében jelentették be a zenekar megszűnését.

Bence ezután Ceasefire X néven szólókarrierbe kezdett és már az első számával, a Satellites-al ott lesz A Dal 2018 színpadán.

 

 

ATEMPO.sk / A DAL