A DAL 2018: LivingRoom - Kirakat élet

Bemutatjuk a LivingRoom dalát Kirakat élet címmel, mely szintén részt vesz az Eurovíziós Dalfesztivál 2018. január 20-én, 19.30-kor a Dunán induló magyar előválogató show-jában, A Dal 2018 versenyben.

A formáció alig egyéves múltra tekinthet vissza, mégis már másodszor állnak A Dal színpadára. Pál Benjamin és Prommer Patrik először A Dal 2017-es évadában zenélt együtt.

Pál Benjamin 2017-ben szólóban indult a dalválasztó versenyen, azonban amikor bekerült a legjobb 30 előadó közé, zenekar szerveződött köré, Prommer Patrik pedig dobosként kísérte Benjamint a színpadon. Az együttes annyira megtalálta a közös hangot, hogy A Dal 2018-ra már együtt neveztek be LivingRoom néven.

SZAVAZZ A DAL 2018 KEDVENCÉRE!

Fiatal kora ellenére mindkét fiú aktív zenész éveket tudhat maga mögött. A miskolci származású Pál Benjamin 9 éves korától hegedül és zenei általános iskolába járt, ami megalapozta klasszikus zenei képzettségét. Tinédzser korában azonban a könnyűzene és a pop bűvkörébe kerülve lecserélte a vonós hangszert az akusztikus gitárra, amelyen autodidakta módon tanult meg játszani és saját énekét kíséri vele. Az országos hírnév megszerzésére már korábban is televíziós tehetségkutatókon tett kísérletet.

Prommer Patrik neve pedig sok hazai zenekar tagjai között feltűnik, akár dobosként, akár zeneszerzőként, szövegíróként, de gyakran énekel maga is a koncerteken. A budapesti fiú a magyar jazz zenei élet olyan nagy alakjaival állt már színpadra, mint Takáts Eszter és Szakcsi Lakatos Béla.

A „Kirakat élet" című dalban a zenét Pál Benjámin szerezte, Prommer Patrik szövegíróként működött közre.

 

{jamedia src="http://www.youtube.com/watch?v=fQRbqINowX8" type="video" mtype="youtube"}

 

ATEMPO.sk / A DAL