Az AC/DC és Tóth Ivett „duettje” - ilyen is volt a téli olimpián

Az AC/DC és Tóth Ivett „duettje” - ilyen is volt a téli olimpián

Felrobbantotta az internetet a hét közepén Tóth Ivett műkorcsolyázó rövidprogramja.

Az UTE 19 éves műkorcsolyázóját a harmadik hatos csoport második versenyzőjeként szólították jégre. Amint felcsendült az AC/DC zenekar Back in black slágere, a nézők ütemes tapssal reagáltak, később a Thunderstruck még nagyobb lelkesedésre sarkallta őket. A Svájcban készülő magyar sportoló nagyszerűen kezdett, tisztán megcsinálta a két tripla toeloopból álló kombinációját. A folytatás viszont nem alakult tökéletesen, a tripla Lutzot nem tudta kiforogni, így páros lábra érkezett. A hiba nem bizonytalanította el a zenéhez illő rockerszerelésben, fekete nadrágban és fekete, szegecsekkel kirakott, ujjatlan bőr felsőben korcsolyázó versenyzőt, a hátralévő forgásokat, lépéssorokat szépen teljesítette, és a dupla Axel is kifogástalan volt. A program végén a maroknyi magyar szurkoló nagy tapssal jutalmazta Tóthot.

 

 

A bírók 53,22 pontra értékelték a gyakorlatot, ez a szezonban a legjobb teljesítménye volt Tóthnak, aki így éppen hat riválist előzött meg, azaz azonnal biztos volt a továbbjutása. Később még egy ellenfelénél jobbnak bizonyult, így a 23. helyről várja a folytatást.

"Boldog vagyok, hogy sikerült a kűrbe jutnom. Bár talpon maradtam, nagyot hibáztam a Lutznál, viszont a többi ugrásom, a forgások és a lépéssorom jó lett" - értékelt a tavalyi Európa-bajnokságon nyolcadik magyar műkorcsolyázó, aki bevallása szerint akkor kezdett izgulni, amikor beállt a jégre, ugyanakkor a közönség az ütemes tapssal sokat segített neki abban, hogy beleélje magát a mozdulatokba és megnyugodjon.

 

Tóth Ivett

 

Tóth Ivett kifejtette, nagyon szeret korán versenyezni, azaz őt egyáltalán nem zavarta, hogy a megszokottól eltérően a dél-koreai játékokon este helyett délelőtt, illetve kora délután kell szerepelniük. A zeneválasztást illetően arról beszélt, hogy előző idényben Michael Jacksonra korcsolyázott és ezt a vonalat szerették volna továbbvinni a koreográfusával, aki elfogadta az AC/DC-re vonatkozó ötletét, mert a publikum nagyon át tudja venni a hangulatát.

"Bátor szerettem volna lenni, ez sikerült. A kűr örömjáték lesz" - zárta szavait Tóth Ivett, akinek Kósa Lajos, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség elnöke a vegyeszónában gratulált a teljesítményéhez.

Tóth Ivett végül maradt a 23. a női műkorcsolyázók versenyében a phjongcshangi téli olimpián.

 

A végére pedig még egy emlékezetes pillanat, a férfi rövidpályás gyorskorcsolya-váltó megszerezte az első magyar aranyérmet a téli olimpiák történetében:

 

 

ATEMPO.sk / MTI
Fotó: Czeglédi Zsolt