ÚJDONSÁG: Itt az Estendøn friss dala - 360°

A farnadi Estendøn rendszeresen hangot ad magáról: koncertek, klipek, tv-s bemutatkozás, stb. Ezúttal egy friss, pörgős dallal jelentkeznek, mely már a harmadik stúdiófelvétel a tarsolyukból.

A 360° című nóta bővített (extended) verzióban jelent meg.

„Rengeteget gondolkodtunk rajta, hogy rövidítsük-e a dalon a felvétel kedvéért, s hogy legyen-e rádióbarátabb inkább, vagy pedig maradjon az a struktúra, ahogy koncerteken szoktuk játszani.

Hossza érvelések után az a döntés született, hogy lesz két verziója a dalnak, és elsőként a bővített változatot mutatjuk meg a nagyérdeműnek.” - tudtuk meg Kaszmán-Saróka Liliánától, a zenekar énekesnőjétől és egyben a dal szövegírójától.

A dal igazi koncerthangulatot idéz a benne lévő instrumentális részekkel, melynek felvétele a Gila Stúdióban készült. „Sokat dobott a dalon az, hogy Gila különböző gitárokat kölcsönözött a felvételhez, melyek hangzását a dalhoz mérten nagyon finomra fűszerezett. Aztán persze használtunk olyan nyalánkságokat is, mint a Space Echo :-)” - mondta Saróka Vajk Attila basszusgitáros.

A dal alatt a videóban az Estendøn logóját láthatjuk, ahogy lángokban áll. Recska Roman szólógitáros elárulta, hogyan is készült a felvétel.

„Kikapáltuk mamám kertjét, majd narancs és benzin keverékéből napalmot készítettünk (lásd a Harcosok klubjában) és begyújtottuk. Majd 5 percig álltunk mellette öntözőkannákkal és vizeshordókkal, nehogy lángra kapjon a közeli családi szőlő.

A felvétel 2 perc alatt elkészült. Pár órányi képstabilizálás és “after effects”-varázslat után ez lett a drónfelvételből.”

 

És akkor hallgassuk és nézzük meg a felvételt: 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

Mindeközben készül a zenekar kislemeze is. „Nem szabtuk meg a megjelenési határidőt, mert nem akarjuk és nem is tudjuk sürgetni a felvételeket, teendőket körülötte. Jelenleg a kislemez negyedik dalának befejezésén dolgozunk éppen, s még az ötödik várat magára egy kicsit.” - árulta el Lili.

Ahogy eddig is, most is számos helyen láthatjuk majd a formációt. „Május 27-én Komáromban fogunk zenélni a Gyelkőcfesztiválon, június 3-án a budapesti Akvárium Klubban zenélhetünk a Magyarság Házának köszönhetően a Nemzeti Összetartozás Napján. De ott leszünk az Alsószeli Jurtanapokon is, mindemellett pedig az otthoni berkekben, Farnadon, Nagyölveden, Párkányban is hallhatnak bennünket a nyár elején az érdeklődők.”

FOTÓBESZÁMOLUNK A POZSONYI KONCERTJÜKRŐL

Zaťko Ervin, ATEMPO.sk