KLIPPREMIER: Lotfi Begivel és Kowával nosztalgiázik Kollányi Zsuzsi - Eszembe jutottál (+SZÖVEG)

KLIPPREMIER: Lotfi Begivel és Kowával nosztalgiázik Kollányi Zsuzsi - Eszembe jutottál

Az énekesnő új dallal tér vissza – egy briliáns kollaborációban alkotta meg az „Eszembe jutottál” című szerzeményt. A zenében az ország top producerével, Lotfi Begivel, a szövegben pedig Balázs Gyulával, vagyis Kowalskyval – az Arany Nyíl- és Fonogram-díjas Kowalsky meg a Vega együttes frontemberével – dolgoztak össze.

Kollányi Zsuzsit leginkább a Majka LIVE produkciókból ismerhette meg a közönség, hiszen évek óta az ország egyik legkedveltebb élőzenekaros formációjának frontvonalbeli vokalistája. Az énekesnő az elmúlt két évben már szólódalaival és izgalmas kollaborációival is borzolta a kedélyeket, de évről évre láthatjuk és hallhatjuk a Pilvaker színpadán is.

Nyár végén ikerpárnak adott életet, és azóta magánélete került az első helyre. Most azonban visszatér egy fülbemászó felvétellel.

Zsuzsi nem először zenél Begivel, hiszen a DJ-vel és Majkával alkotott hármasuk „Valahonnan” című száma már megközelíti a 30 milliós lejátszást. A szintén Majkával készített „Elég lesz” című dala pedig 20 milliós megtekintés fölött jár a YouTube-on.

Az „Eszembe jutottál” című újdonság zenéjét és szövegét Bartalos Jenő szerezte, aki a „Valahonnan” című slágert is írta Zsuzsinak 2017-ben. Lotfi Begi ezúttal is a hangszerelésért felelt, Kowa pedig karcos és azonnal felismerhető hangját, valamint szólórészén keresztül saját gondolatait dobta be a produkcióba. A parádés, egy snittes videóklipet Galler András „Indián” rendezte.

 

 

ESZEMBE JUTOTTÁL

Álmaimban … tudod … megáll az idő s minket vár
Az élet nagy játékos … csalfa táncot jár
Soha nem adom fel … soha nem adjuk már
Tudod … belehaltam vagy százszor már

Eszembe jutottál
… vagy százszor már

Bárhogy is volt … egyszer … véget ér a nyár
Éjjel az utcát járva eszembe jutottál
Gondolsz-e még rám … hétfő délután
Lehet kéne pár új lépés a táncpróbán

Bárhogy is lesz … tudom … nagyon szerettél
Kár hogy minden álmunk egyszer véget ér
De már nem érdekel … mit hoz majd a jövő
Így élünk mi … a bolond férfi, őrült nő


Eszembe jutottál
… vagy százszor már

KOWA:

Rég nem is tudom mi a nagyobb gond
Most az, hogy eszembe jutsz, vagy az, hogy miért hagyom
De néha hiába mondom magamnak
Hogy mindig az marad csak ami maradhat!

Mert mindig beledöngölsz a betonba
Pedig már nem is láttalak mióta
Hiába suttogsz a Valóság itt begőzöl
Hogy amit nem engedsz el, az felőröl!

Repülnek a hónapok
De néha most is a múltban parkolok
Ilyen az ember: ami van, az nem is “kincs”
Akkor lesz érték majd, ha már nincs!

Hát eszembe jutottál ezerszer már…
… kezdhetnénk előröl

Bolond férfi, őrült nő

ATEMPO.sk