Szekér Gergő versenytársaival is rögzítette A DAL döntős szerzeményét (+VIDEÓ)

Szekér Gergő versenytársaival rögzítette A DAL döntős szerzeményét (+VIDEÓ)

Az X-Faktorban és A DAL-ban is versenytársak voltak, most pedig közösen rögzítették a Madár, repülj! című dalt.

A párkányi Szekér Gergő már ott van A DAL döntőjében és esélye van az Eurovíziós Dalfesztiválra való kijutásra. Versenytársai, akikkel még az X-Faktorban ismerkedett meg most rapbetéttel egészítették ki a döntős szerzeményét. Az USNK, azaz Nimród és Kundi is nagyon szurkolnak neki és így is támogatják.

Hallgasd meg a közös verziót:

 

 

A Dal 2019 döntőjére február 23-án, szombaton 19.30-tól a Duna Televízió és a Duna World műsorán kerül sor, ahol SMS-ben támogathatjuk Gergőt a +36/20 44 22 999, +36/30 44 22 999, +36/70 44 22 999 telefonszámokon.

Párkányban, a kultúrház kistermébe szombaton 18.30 gyülekeznek a rajongók, ahol közösen fognak majd szurkolni Gergőnek, hogy a Madár repüljön egész Tel Avivba.

EZ, ATEMPO.sk