Új klippel jelentkezett Rita Ora, aki az idei EFOTT-on is fellép

Rita Ora

Rita Ora énekesnő is fellép az idei EFOTT-on, amelyet július 9. és 15. között rendeznek meg Velencén. "Ennek örömére" új videoklipet is megjelentetett.

Rita Ora havi több mint 18 millió hallgatóval rendelkezik a Spoitfy-on, közös dalt jegyez Aviciivel, legújabb kislemeze, az OWY a napokban jelent meg. A popdíva dalait folyamatosan adják a magyarországi rádiók is.

Rita Sahatciu néven Koszovóban született, egyéves volt, amikor családja a délszláv háború elől Angliába menekült, ahol édesapja a könnyebb kiejthetőség érdekében Orara változtatta vezetéknevüket. Kezdetben a család pubjában énekelt, a nagyközönség először Craig David Awkward című dalában hallhatta őt, 2007-ben.

Két évvel később az Eurovíziós Dalfesztiválon Angliát szerette volna képviselni, de végül visszalépett, mert úgy vélte, még nem áll készen erre a feladatra. Újabb két évvel később robbant be a köztudatba a Dj Fresh-sel közös Hot Right Now című slágerrel. Innentől kezdett szárnyalásba a karrierje: R.I.P. című dalával, majd Ora című albumával a toplisták élére tört.

A Bebe Rexha, Charli XCX és Cardi B társaságában közösen készített Girls című slágerének klipjét 57 milliószor nézték meg szerte a világon, emellett dolgozott együtt James Morrisonnal és Iggy Azaleával is. A tévében és a mozivásznon is feltűnt: többek között a Halálos iramban 6. részében, és A szürke ötven árnyalata című trilógiában is láthatta őt a közönség.

A napokban új videóklippel lepte meg a rajongókat az Only Want You című dalához, amely a novemberben megjelent „Phoenix” című albumáról lehet ismerős, most pedig az amerikai rapper, 6LACK közreműködésével bújt új köntösbe. Az új videóban Rita Ora a benne élő kettősséget mutatja meg, hiszen a sztárság sem mindig csak csillogás.

Az Only Want You egy igazi tavaszi szerelmes dal, fülbemászó gitár riffekkel és slágeres refrénnel, amit Rita egyedi hangja tesz még különlegesebbé.

 

 

Rita Ora koncertje mellett megközelítőleg 200 zenei programmal várja a 2019-es EFOTT a látogatókat. A magyar előadók közül már biztosan fellép a fesztiválon a Halott Pénz, Majka, a Margaret Island, ByeAlex és a Slepp, a Tankcsapda, a Supernem, a Road és az AWS is.

EZ, ATEMPO.sk / MTI