Gombaszögi aftervideó - életérzés három és fél percben!

Begördül a teherautó, sátrak bújnak elő az erdő mögül, megjelenik az újjáépülő krasznahorkai vár, majd táborozók közé csöppenünk, akik épp belevágnak a szlovákiai magyar fiatalok legnagyobb rendezvényébe - több ezer ember számára így kezdődött a Gombaszögi Nyári Tábor, ahogy a most megjelenő hivatalos aftervideó is!

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

A Gombaszögi Nyári Tábor hat napját három perc harminchárom másodpercbe sikerült belesűríteni. Feltűnnek az ismerős arcok, a szalmaszínház, az óriáshinta, a történelmi zászló, az előadások, a kopjafa, a medence, a kiscicák, a várölelés, az iszapbirkózás, muzsikáló és beszélgető emberek, a koncertek pillanatai, és sok minden más, ami Gombaszöghöz hozzátartozik.

Az idei év különösen gazdag videóterméssel szolgált. A tábor előtt a

is nagy népszerűségre tett szert.

A krasznahorkai kempingben megrendezett Gombaszögi Nyári Tábor idén ezerhétszáz résztvevővel és kétezer koncertlátogatóval megdöntötte egy az évvel korábbi rekordját, sőt a napi részvételt összeadva a mintegy nyolcezres látogatószámmal az idei Gombaszög lett minden idők legnagyobb felvidéki magyar ifjúsági akciója. Hogy ne maradj le a jövő évi buliról sem, csatlakozz a tábor facebook-oldalához, és a további videókért kövesd a youtube-csatornánkat!

aTEMPO.sk