PREMIER: Delhusa Gjon írt dalt Peter Srámeknek - Merre jár?

Peter Srámek

Megérkezett a vágsellyei Peter Srámek újdonsága. A Merre jár? címet viselő dal szövegét és zenéjét is Delhusa Gjon írta, akivel nem ez az első közös munkájuk.

A legnagyobb videómegosztón megjelent a hozzá készült klip is, melyben a Duna és Budapest mellett csinos magyar lányok is feltűnnek.

 

 

Petert először a Szlovák Szupersztárban láthattuk énekelni még gyerekként, majd megnyerte a Gútai Lírát is. Később jelentkezett a magyarországi Rising Starba, ahol bejutott a top 12-be és a harmadik lett. Azóta számos alkalommal állt már a színpadon szólóban és zenekarával is, emellett pedig többek közt a Sztárban Sztár, vagy a Nagy Duett című műsorokban is halhattuk.

Hétvégén Peter Srámekkel élőben is találkozhatunk Pitvaros községben is. Augusztus végén pedig Felvidéken, a Szimői Fröccsnapokon lép fel.

EZ, ATEMPO.sk