KLIPPREMIER: Arizóna feat. Skrapits Erik – Lángolj!

Arizóna feat. Skrapits Erik – Lángolj!

A dunaszerdahelyi Arizóna zenekar új klippel jelentkezik. A zenekar első nagylemezéről már ismerhető a Lángolj című dal, melyet Skrapits Erikkel, az egykori No-Thanx zenekar énekesével készítettek. A dal szövegét Puss Tamás, a Phoenix RT frontembere írta.

„Nemrég forgattuk le a klipet, szerencsésen, hiszen a legtöbb jelenet felvételére a szabadban került sor, a hideg, szél és eső nem kímélt minket. A klip témája az élet, színes élet utáni vágyakozás és maga a cselekedet, ami nélkül az álmaink mit sem érnek. Mindegy, hogy nő vagy férfi, mindkettő ugyanazt akarja....boldogságot, szabadságot.” - tudtuk meg Gasparik Fecótól.

„A forgatás rendkívül jó hangulatban telt. Több helyszínen is megfordultunk. Dunaszerdahelyen a RED ONE tánccsoporttal is sikerült forgatni – Horváth Melani vezetésével közel 30 fős csapat táncolt Maja és Erik mögött. Vajkán sikerült összebarátkozni két gyönyörű lóval. Így Kicsi és Gesztenye is feltűnik majd a klipben, akik jól viselték a kamerákat. Nem olyan megszokott dolog október végén Cabriót vezetni, de azért ezt is bevállaltuk.” - mondta el Fecó.

 

 

A zenekari jelenetek felvételit este rögzítették, ahol feltűnik a koncertekről már jól ismert Janik Joe „Storyum“, aki elvállalta, hogy a klipben is dobol. A végső jeleneteket már bent a melegben rögzíthették. „Erre legalkalmasabbnak a Hotel Thermált találtuk, ahol nagyon nagy örömmel és készséggel segítettek nekünk. Itt megvillantottuk bowling- és billiárd tudásukat is. És ami a végére marad, az nem más, mint egy jó kis medencébe ugrós jelenet...na de ez sem a megszokott módon......:)” - fűzte hozzá a zenekar billentyűse.

Eriket az Ördögi nász daluk munkálatait végző szombathelyi Horváth Zsolt által ismerte meg a zenekar, aki többek közt vele is együtt dolgozik. „Fecó ötlete volt a felkérés és nagy örömünkre szívesen vállalta a közreműködést, ami nagyon hamar el is kezdődött. Nem meglepő, ha azt mondom, nagyon élveztem a közös munkát. A forgatás alatt sikerült összebarátkoznunk. Erik igazi tűzről pattant srác, egy hullámhosszon voltunk, hiszen mindketten teli vagyunk energiával. Bízunk benne, hogy az első közös munkánk nem az utolsó volt, hanem lesz még folytatása.” - árulta el Maja.

 

Lássuk hát az új klipet:

 

 

Ma este a Class FM rádió Class Magyarok című műsorában is bemutatják a dalt és hallhatnak beszélgetést Erikkel és Majával a munkálatokról. Hétfőn este a budapesti Fix TV-ben lesz beszélgetés és klippremier, valamint pár napon belül a Muzsika TV-ben is látható lesz a videó.

 

JÁTÉK

A zenekarral közösen egy játékot is indítunk, ahol megnyerhető a Lélekzet album, melyet hamarosan részletesen is bemutatunk portálunkon. Csak annyit kell tenni, hogy a Facebook oldalunkon szereplő Arizóna képet megosztjátok, lájkoljátok. Sok szerencsét kívánunk :-)

aTEMPO.sk