A Dal 2015: Dér Heni – Ébresztő

Itt a következő dal, Dér Henitől Ébresztő címmel, mely részt vesz az Eurovíziós Dalfesztivál 2015. január 24-én az M1-en induló magyar előválogató show-jában, A Dal 2015 versenyben.

Dér Heni a TV2 Megasztár első szériájában tűnt fel. Tehetsége már gyerekkorában megmutatkozott, hiszen 13 évesen a Temerini Tini Táncdalfesztivál első helyezettje volt a Vajdaságban. 2001-ben a Szabadkai Kifutó első helyét sikerült elnyernie produkciójával. 2005-től a Sugarloaf zenekar tagja lett. Kilenc évig az együttes frontembereként hatalmas szakmai sikereket ért el. Heni énekelte a Hajnalig még van idő, a Fogd a két kezem és a Barbie című slágereket, amelyek a kereskedelmi rádiók játszási listájának élvonalában szerepeltek.

A zenekar énekesnőjeként több ezer élő koncertet adott, a csapat a legnagyobb fesztiválokon lépett fel. Óriási népszerűségre tett szert az országban és az országhatáron túl.

Több televíziós produkció meghívott vendége volt, így szerepelt a Dalnokok Ligájában, az Ezek megőrültek c. műsorban, a Hal a tortán adásaiban.

2010-ben a Szenes Iván által létrehozott Kornay Mariann Alapítvány művészeti elismerését vehette át, amely a könnyű műfajban kiemelkedő teljesítményt nyújtó művészeket díjazza.

Tagja Miklós Tibor Rock és Musicalszínházának. Olyan művészekkel játszik egy darabban, mint Bodrogi Gyula, Makrai Pál, Nádas György.

2013-ban kilépett a Sugarloafból és szóló karrierbe kezdett. Első slágerének címe Turn It Up, amelyből videoklip is készült. Dalát az első héten 160 ezren töltötték le. A magyarországi amerikai futball-döntők állandó fellépője.

2014-ben az énekesnő bekerült A Dal 2014 Eurovíziós Nemzeti Dalválasztó Show elődöntőjébe Ég veled című dalával. Az első szólóalbuma decemberben jelent meg Intro címmel.

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

  

aTEMPO.sk / A Dal 2015