A Dal 2015: Other Planet - Untold Story

Other Planet

Itt a következő dal, mely részt vesz az Eurovíziós Dalfesztivál 2015. január 24-én az M1-en induló magyar előválogató show-jában, A Dal 2015 versenyben.

A kiindulópont 2010 decembere, a helyszín pedig Magyarpolány. A két gyerekkori jó barát, (Szikra Péter és Széll Bálint) ekkor fogalmazta meg először forralt boros gondolatait az Other Planet-ről, mint zenekarról, vagyis akkor még inkább csak duóról. A közös zenei alapot rég hozták a gimiből, az egyetértés és összhang pedig már kunyi építés közben is megvolt. Négy elv, amit már akkor kimondtak és azóta is tartják magukat hozzá:

  • Azt csinálják, amit ők akarnak 
  • Hidegen hagyja őket bárminemű műfaji, stílusbeli besorolás 
  • Olyan zenét gyártanak, amit szerintük minden rádiónak játszani kellene 
  • A saját tudásukhoz és lehetőségeikhez képest, mindezt a lehető legigényesebb módon kivitelezve

Az évek alatt a számok folyamatosan készültek, nem egységet vagy lemezt alkotva, hanem hangulatok, élethelyzetek lenyomataiként. Mivel mindketten az élő produkció elkötelezett hívei, egyértelmű volt, hogy további társakra van szükség ahhoz, hogy ezek a dalok színpadon is megszólaljanak. Ez gyakorlatilag, a minden koncerten új ember koncepciót jelentette nagyon sokáig. A hagyomány megsemmisítője Nagy Leopold képében érkezett 2014 tavaszán. Szerepébe annyira beleélte magát, hogy egy pár hetes csúszással hozta magával Őry Ádámot is, szépen. Ez azóta fix és biztos. A célok közösek, az összhang tökéletes, bíznak magukban és a zenében.

 

  

aTEMPO.sk / A Dal 2015