Új dal és kislemez: Ákos – Ébredj mellettem

Megjelent Ákos új dala Ébredj mellettem címmel. A dal zenéjét Hauber Zsolt jegyzi, akivel annak idején közösen alapították a Bonanza Banzai zenekart. Mint köztudott, hosszú idő után újra együtt dolgoznak: közel egy éve jelent meg a közös munka első gyümölcse ÚJRAKEZDHETNÉNK címmel, melyet 2014. őszén a nagy sikerű IGAZÁN (EP) követte.

Az új dal digitális maxi formátumban jelent meg, melyen a címadó dal mellett két remix, valamint további két koncertfelvétel is hallható, melyeket a 2014. decemberi, telt házas dupla Aréna előadásokon rögzítettek.

A címadó szerzeményhez egy szöveges videó is napvilágot látott Ákos kézírásával:

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

Az új szerzemény a tervek szerint helyet kap az ősszel megjelenő új Ákos-stúdióalbumon is. Ákos április 29-től turnéra indul, egy év kihagyás után az ország szinte minden fontos fesztiválján látható lesz az új műsor, amelynek gerincét a múlt év végi Aréna koncert anyaga adja, de számos új elemmel gazdagszik a repertoár. A színpadon Ákos mellett ezúttal is Hauber Zsolt (billentyűs hangszerek), Lepés Gábor (billentyűs hangszerek) és Bánfalvi Sándor (dobok) szerepel.

 

ÁKOS - IGAZÁN / TURNÉ 2015

Április 29.: PÉCS – Pécsi Egyetemi Napok (PEN)
Május 1.: LONDON – The Clapham GRAND
Május 3.: ZÜRICH – Volkshaus
Május 30.: ZALAEGERSZEG – ZTE Aréna (Városi Stadion)
Június 12.: BÉKÉSCSABA – Sörfesztivál
Június 18.: VELENCE – A Mi Velencénk Fesztivál
Június 27.: VÁC – V4 Fesztivál és Színházi Találkozó
Július 4.: SOPRON – VOLT fesztivál
Július 17.: EGER – Bolyki-völgy
Július 24.: DEBRECEN – CAMPUS Fesztivál
Július 31.: SZÉKESFEHÉRVÁR – FEZEN
Augusztus 21.: ZAMÁRDI – STRAND Fesztivál
Augusztus 25.: SZEGED – Szegedi Ifjúsági Napok (SZIN)
Szeptember 5.: HUNGARORING – I. Hungarian Truck Festival

aTEMPO.sk