Nézd élőben a jubileumi Csábi ORGONAestet

Horváth Márton Levente

Első jubileumához érkezett a Csábi ORGONAest sorozat, ahol egy órás koncert keretében elismert orgonaművész mutatja be repertoárját, mely korokon és műfajokon átívelve ismerteti meg a hallgatókat a hangszerek királynőjeként is emlegetett zeneszerszámmal.

Idén a Budapestről érkező Horváth Márton Levente fiatal orgonaművész, zeneszerző szólaltatja meg a csábi templom orgonáját és mutatja be különleges műsorát.

Bár a koncerten az orgona játssza a főszerepet, ugyanakkor a meghívott előadóművész a Híves Máriával, a Csábi Szeder Fábián Dalegylettel, és a helyi gyerekkarral együtt is előad műveket. A felcsendülő darabokhoz rövid kommentárok is elhangzanak majd Tóth Árpádtól, melyek segítik a művek megértését, illetve érdekesebbé teszik a darabok követését felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt.

Igazai zenei élményben lesz része azoknak, aki ellátogatnak ma 17 órakor Csábra a római katolikus templomba. De gondoltunk azokra is akik ezt nem tehetik meg, így portálunkon on-line lesz látható és hallható a koncert.

 

ATEMPO.sk / videoproduction.sk