KLIPPREMIER: Southern Comfort - 10 perc

Southern Comfort

Megjelent a kelet-szlovákiai Southern Comfort zenekar második klipje 10 perc címmel. A dal a debütáló albumukon, a 2014-ben megjelent Blues n' Roll-on található. Szövegét és zenéjét Vajda János, a zenekar frontembere szerezte.

„Az egyik leglendületesebb dalunk a lemezen, és úgy vettük észre, hogy a koncerteken is erre indulnak be a legjobban az emberek. Azokról a 10 percekről szól, amikor az éjszaka hevében „elfárad“ az ember és szüksége van egy kis szünetre. - árulta el Jancsi, miért esett pont erre a választás.

A klipet az einsteinDesignStudio készítette egy alig használt zsákúton, Bacska és Bély községek határában. „Egy barátunk, Tomojka Vojtko Béla volt az ötletgazda, és a rendező-operatőr is egy személyben.” - tette hozzá az énekes.

Lássuk hát az újdonságot:

 

 

A zenekar egész nyáron koncertezett és ez nem lesz másképp őszön sem. Szeptemberben találkozhatunk velük Hajdúböszörményben (11. - Fapados Presszó), Miskolcon (19. - Corner Stage) és Nagydoboson is (20. – Nemzetközi Sütőtök Fesztivál). „De nem titok, hogy még ebben a hónapban tervek között szerepel egy kárpátaljai koncert is, arról is jönnek a részletek hamarosan.”

Az év vége felé pedig a zenekar szeretne kicsit visszahúzódni a próbaterembe és komolyabban elkezdeni foglalkozni a készülő második albumuk dalaival.

Sikeres koncerteket és sok jó dalt kívánunk a bandának :-)

 

A Southern Comfort tagjai:

Kiss Flórián - dobok
Mészáros Szabolcs - gitár
Szilvási Tibi - billentyűs hangszerek, vokál
Vajda Jancsi – ének, basszusgitár

Zaťko Ervin, aTEMPO.sk