DALPREMIER: Mészáros Tamás – Minden most indult el

Az év elején egy újabb dallal kedveskedik rajongóinak Mészáros Tamás. Ezúttal a Minden most indult el című lassú szám került fel a Youtube csatornájára az Itthon vagyok című lemezéről.

„Mivel sokan megkedvelték a dalt a fellépéseken, sőt, legutóbb egy élő nagykoncerten pusztán zongorakísérettel adtuk elő, kaptunk néhány visszajelzést, miszerint a dal magávalragadó, különleges. A dal érdekessége, hogy amikor például esküvőn énekelem, ezt választom az ifjú pár részére, mint első számot az első tánchoz, mert hiszen Minden most indult el…" - mesélte Tamás a dalról.

„Minden dalom igazi vallomás. Álmokkal és megtörtént eseményekkel, impulzusokkal teli. Ez egy tipikus vágyakozó, szerelmes történet. A dal szerzője Pécsváradi Zoltán, akivel hosszas beszélgetés után jöttünk rá, hogy amiről akkor éppen beszélgettünk, azok egyszerű emberi érzések, amelyek fontosak a mai világban is. Szeretni, szeretve lenni...megbecsülni, tisztelni a másikat. A zene tökéletesen illeszkedik a dal szövegével. Úgy gondolom, hogy akkor jó igazán egy dal, ha az értéket tartalmaz és nem a trendekre épül. Bízom benne, hogy ezek a dalok majd túlélnek minket!”

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

A tartalmas óév után újabb kihívások elé áll Tamás. „A tavalyi év az alkotásról, az építkezésről szólt rengeteg kihívással. Két lemezzel, rengeteg új dallal a hátunk mögött az újévben már jóval több megmutatkozási lehetőség kínálkozik mindjárt az év elején. Az előadói tevékenységeim mellett szerzőként is dolgozom, ugyanis saját színpadi művet is készítünk a szerzőbarátaimmal. Gyorsan megtanultunk együtt létezni és hasonlóan gondolkodunk a világról, azonosak számunkra az értékek is.

Februárban pedig egy olyan lehetőség áll majd előttem, amit már nagyon várok. Végre szélesebb közönség előtt is megmutatkozhatok, már csak ki kell várni. Minden adott ahhoz, hogy fellépjek a következő lépcsőfokra. Tartalmas és kemény év lesz, de bővebben ezekről a későbbiekben. :-)”

Zaťko Ervin, aTEMPO.sk