KLIPPREMIER! Passed - Driftin’ (A Dal 2016)

Passed

Bemutatjuk a Passed Driftin’  című számát, mely részt vesz az Eurovíziós Dalfesztivál 2016. január 23-án a Dunán induló magyar előválogató show-jában, A Dal 2016 versenyben. Az újdonsághoz az együttes egy bulis videót is készített, amely most már mindenki számára elérhető.

Ha létezett volna már 2015-ben „A Dal Felfedezettje” különdíj, a Passed zenekar jó eséllyel indulhatott volna érte, hiszen csak 2014 nyarán alakultak, és első, Mesmerize című dalukkal máris beneveztek A Dalra. Az első elődöntőből a legmagasabb pontszámmal jutottak tovább, és a döntőbe is bejutottak. A Mesmerize később a Petőfi TOP 30 listájára is felkerült. A formációban négy tag szerepel: Nizalowski Dorottya, Nizalowski Fanni, Farkas Áron és Szabó Levente. A lányok budapestiek, a fiúk Miskolcról, illetve Sárospatakról indultak. Az együttes egyik alapítója, a felvidéki Godzsák Dávid a tavalyi Dal után kilépett, az ő helyére érkezett a basszusgitáros Áron. Dorottya és Fanni 2004-ben kezdtek hárfázni, a zeneelméletben való jártasságuk hatást gyakorol a Passed dalaira. Áron tíz éve basszusgitározik, ez idő alatt számos jazz, pop és rock formációban megfordult, Levente pedig 2001 óta zongorázik, és zenei producerként is tevékenykedik. A zenekar alakulása óta olyan előadók előtt lépett fel, mint Bonobo, Matisyahu vagy Parov Stelar, a Halott Pénz vagy a The Biebers is. A Passed első EP-je júniusban jelent meg 1919 címmel, jelenleg debütáló nagylemezükön dolgoznak.

Driftin’ című versenydaluk, amellyel A Dal 2016 műsorba neveztek, a korábbihoz hasonlóan a zenekar közös szerzeménye, szövegét Nizalowski Dorottya írta.

 

 

aTEMPO.sk