KLIPPREMIER! A Farkas a Mézes a Német meg a Bob – Hajó a vége

A Farkas a Mézes a Német meg a Bob

A Farkas a Mézes a Német meg a Bob formáció először a 2015-ös Gombaszögi Nyári Táborban mutatkozott be, a Szalmaszínház közönsége előtt. Főként saját szerzeményeket, Farkas Melinda verseit, és többek közt olyan költők, mint például Pilinszky János, Ady Endre, Szabó Lőrinc verseit zenésítik meg. Stílusuk leginkább az indie-folkhoz, indie-pophoz hasonlít.

Németh Veronika, a zenekar hegedűse elmondása szerint emberileg is jól megértik egymást, ezért is élvezik annyira a közös zenélést. „A zenei repertoárunk folyamatosan bővül, szorgosan dolgozunk az új dalokon, a közeljövőben pedig fontolgatunk egy stúdiózást. És hogy mit szeretnénk elérni? Azt, hogy csiszolódjanak, érjenek a dalaink, jussanak el az emberekhez. Az egyik legnagyobb örömöt pedig az okozza, ha szeretik is a muzsikánkat.“

Ezúttal Melinda Hajó a vége című versét dolgozták fel és forgattak hozzá klipet.

 

 

A zenekar tagjai:

Farkas Melinda – ének, gitár
Németh Veronika – hegedű
Domján Kristóf – cajon, perkusszió
Mézes Zoltán – basszusgitár, gitár, vokál

Varga Bianka, ATEMPO.sk