ÚJ KLIP: Deniz ezzel a dallal buzdítja a magyar olimpikonokat - Dalszöveg

Holnap kezdődnek a 2016-os olimpia játékok Rióban. Több dallal találkozhattunk már, ami erre az alkalomra készült, de az egyik, amihez legjobban kötődhetünk Deniz Halhatatlanok című újdonsága, mely a magyar olimpikonok és paralimpikonok tiszteletére készült.

A zenét Krajczár Péter szerezte, a vokálokat Némethy Brigitta énekli, a szöveget pedig természetesen maga a rapper, Deniz írta. A klipben feltűnnek Rióra készülő sportolók, valamint korábbi bajnokok, és "felcsendülnek" emlékezetes pillanatok is olyan riporterekkel, mint például Vitray Tamás.

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

Dalszöveg

Már gyerekkorom óta készülök erre
testbe pont annyira mint a fejbe
a bátrak útján elhullik a gyenge
minden másodperc hasít mint a penge
egy ország súlya a vállamon
de bajnoknak születtem így vállalom
minden fáradt reggel az edzésen
magam a dobogón láttam úgy emlékszem
egy alkalom nem volt, hogy elkéstem
az időt soha nem néztem
amíg bírtam és lehetett én hajtottam
mert a csoda ott él minden bajnokban
a sok izzadtságcsepp a homlokon
a bizonyíték, hogy komolyan gondolom
mikor egy ország szíve értem megdobban
hogy én tegyem magam oda legjobban
hogy én tegyem magam oda legjobban

Csak egy centi meg még egy hossz
nem elég az, hogy nem volt rossz
nem egy másodperc csak egy tized
Te leszel a bajnok ha elhiszed

Már csak egy centi meg még egy hossz
nem elég az, hogy nem volt rossz
nem egy másodperc csak egy tized
Te leszel a bajnok ha elhiszed

Ez a pillanat aranyat ér
megszűnhet idő meg tér
mert az igazi bajnokok
legendaként halhatatlanok

Eldördül a pisztoly indul a futam
ide vezetett minden eddigi utam
a legnagyobb meccsem most kezdődik
de nem fél ki bajnoknak edződik
erre születni kell mert ezt nem lehet
megtanulni úgy mint a nyelveket
Egerszegi, Puskás, Gerevich, Benedek
nincs elég hely felsorolni a neveket
168 arany nem véletlen
legendák születnek az életben
akik a bajnoki lángnak az őrzői
az öt karikának a körzői
határon innen és határon túl
több mint 10 millió kéz az égig nyúl
nem véletlen az sem, hogy rímel az arany
arra ha egy szóval azt mondom magyar
arra ha egy szóval azt mondom magyar

Csak egy centi meg még egy hossz
nem elég az, hogy nem volt rossz
nem egy másodperc csak egy tized
Te leszel a bajnok ha elhiszed

Már csak egy centi meg még egy hossz
nem elég az, hogy nem volt rossz
nem egy másodperc csak egy tized
Te leszel a bajnok ha elhiszed

Ez a pillanat aranyat ér
megszűnhet idő meg tér
mert az igazi bajnokok
legendaként halhatatlanok

Zaťko Erivn, aTEMPO.sk