Új dal, új DVD és koncertek Ákossal

Ma jelent meg Ákos Veletek Vagyunk című dupla koncert DVD-je. A lemez az énekes múlt évi, dupla teltházas Arénás show-ját örökíti meg, amelyért a Petőfi Zenei Díjkiosztón el is nyerte az év koncertje díját. Hazánk egyik legnépszerűbb férfi előadója az elmúlt négy év szintirock-korszakát egy újabb Arénás koncerttel zárja, amelyre már elérhetőek a jegyek is.

A Veletek Vagyunk DVD a 2015 decemberi koncertek felvétele mellett számos extrát tartalmaz: a Még Egyszer lemezhez készült 6 videoklip mellett 4 werkfilmbe is belenézhetnek a rajongók.

A Még Egyszer turné október 8-án Győrben ér végeta, majd az év ezúttal is az Arénában zárul Ákos számára: nagyszabású koncerttel fejezi be a szintirock turnét december 17-én, a Papp László Budapest Sportarénában – Hauber Zsolt és Lepés Gábor szintis, valamint Bánfalvi Sándor dobos alkotta zenekarával. A koncertre mutatkozó komoly érdeklődés, a tempósan fogyó jegyek jelzik Ákos népszerűségét, egyben az a tény is hozzájárulhat a jegyek fogyásához, hogy az énekes-szerző 2017-ben nem koncertezik.

„A koncertjeinkre az elmúlt négy esztendőben több mint félmillióan voltak kíváncsiak. Szeretnénk, ha a decemberi előadás méltó befejezése lenne ennek a kiemelkedően sikeres fejezetnek, szeretnénk megköszönni és megszolgálni vele a közönség kitartó figyelmét. Különlegességekkel, ritka repertoárdarabokkal is készülünk, látvány szempontjából is izgalmas előadás ígérkezik” – mondta el a 48 éves énekes.

A DVD mellett ma megjelent Ákos Átölel című dala is, melyhez a koncertvideót is bemutatta:

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

aTEMPO.sk