KLIPPREMIER: Phoenix RT - Sötétség nélkül

Itt a csallóközcsütörtöki rock’ n’ roll trió, a Phoenix RT új klippel. A tavaly decemberben megjelent Piros Karikás Részletek című lemezről, ez a harmadik dal, melyhez videó készül. A bulizós Privát Mennyország és a Lépjünk le! után most a korong zúzósabb oldalát is megmutatják a srácok.

„A Sötétség nélkül volt zeneileg az első dal, amely elkészült a Piros Karikás Részletek c. lemezre. A zenét együtt írtuk a bandával, az alapot Ákos hozta. A szöveg kicsit később íródott, és nem egy tipikus Phoenix RT-s szöveg. Elég szókimondó metal dal lett.” - tudtuk meg Puss Tamástól, akinek a szöveget köszönhetjük.

A mondanivalója sem szokásos. „Azt gondolom, bár nagyon szeretjük, de az élet nem csak a bulizásról szól, s eddig szinte csak laza, bulizós klipekkel jelentkeztünk, itt volt az ideje egy sötétebb dalnak-videónak is. Az újdonság pont ilyen - korunk veszélyforrásai - a terrorizmus, az embereket földbe taposó hatalom, a természeti katasztrófák kerülnek górcső alá és egy fontos kérdés - MENNYIT BÍR EL AZ EMBER?” - tette hozzá a csapat énekes-basszugitárosa.

A klipet Biró Máté és az FX FILM készítette, melynek főszereplője Sheer Gábor „Sery” a Rivalda Színházból.

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

Október végén indult a zenekar őszi turnéja, melynek keretében több felvidéki helyszínt és meglátogatnak. November 19-én Somorján egy különleges akusztikus koncerttel készülnek, ahol a trió kiegészül ismert zenészekkel:

Gasparik Fecó - zongora, vokál
Sill Attila 'Doki' - akusztikus gitár
Bujàk Andor - szaxofon
Hideghéty Jenő - hegedű
Csető Rozália - hegedű
Csető Júlia - fuvola
Bokros Kriszta Maja - vokál

Zaťko Ervin, aTEMPO.sk