Rendezvénysorozattal emlékeznek Kodályra 2017-ben a Felvidéken

Kodály Zoltán

Egész éven át tartó, koncertek, kiállítások, versenyek és egyéb rendezvények tucatjait magában foglaló rendezvénysorozattal emlékeznek Kodály Zoltánra a Felvidéken, a zeneszerző halálának ötvenedik évfordulója alkalmából meghirdetett emlékév keretében – mondta Mézes Rudolf, a felvidéki magyarság legnagyobb kulturális-közéleti szervezete, a Csemadok országos alelnöke.

A rendezvénysorozatot a Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség, ismertebb nevén a Csemadok szervezi több megyei önkormányzattal és más felvidéki illetve anyaországbeli szervezetekkel együttműködve, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkárságának, a Bethlen Gábor Alapnak illetve a Szlovák Köztársaság kormányhivatalának támogatásával.

Az emlékév keretében tartott rendezvénysorozat egy kiállítással indul már a jövő héten. A Tavaszi Noémi grafikus-festőművész harminc alkotásából összeállított tárlat először Pozsonyban mutatkozik be, február 22-től a Csemadok helyi székházában lesz megtekinthető, majd március 9-től negyedévre Galántára költözik, ahol a zeneszerző művei által ihletett képzőművészeti alkotásokat a Honismereti Múzeumban láthatják az érdeklődők. A Mátyusföld központjának számító Galántán tartják az emlékév egyik kiemelt jelentőségű rendezvényét, a Kodály-emlékkoncertet is. A rangos zenei eseményt - amelynek közönsége egyebek mellett a budapesti Zeneakadémia, illetve a Pozsonyi Zeneművészeti Főiskola tanárainak és növendékeinek előadásában hallgathatja meg Kodály válogatott műveit - március 5-én tartják a helyi művelődési központban.

 

 

A Kodály-emlékév rendezvénysorozata az eddigi legnagyobb és legszínesebb ilyen jellegű műsorfolyam, amelyet a Felvidéken a zeneszerző emléke előtt tisztelegve sikerült létrehozni - mondta Mézes Rudolf. Hangsúlyozta: rendezvényeik célcsoportja természetesen az egész műkedvelő közönség, ám azon belül kiemelt figyelmet akarnak szentelni a fiataloknak és az iskoláskorú gyerekeknek, ami a rendezvények összetételében is megmutatkozik. A szervezők reményei szerint a rendezvénysorozat gondolatisága tükrözni fogja Kodály talán legfontosabb meglátását, azt, hogy akiben van tehetség, az köteles azt kiművelni, hogy embertársainak segítségére legyen, mert minden ember annyit ér, amennyit embertársainak segíteni, hazájának szolgálni tud - tette hozzá.

ATEMPO.sk / MTI