Meghalt Chuck Berry, a rock’n’roll atyja

Chuck Berry

90 éves korában elhunyt Chuck Berry amerikai gitáros, énekes, a rock and roll egyik legfontosabb alakja.

Charles Edward Anderson Berry Sr., azaz Chuck Berry 1926. október 18-án született St. Louis-ban. Fiatalon kapcsolatba került a zenével, középiskolásként pedig mrá bluest éneket és gitározott. A Maybellene című dalával vált ismerté, és sokan úgy tartják, hogy ezzel született meg a rock and roll. Az igazi nagy sikert az 1957-es School Days hozta meg, amivel a lázadó tinédzserek egyik „alapművét” tette le az asztalra.

 

 

Nagy újítása volt az ekkor még senki másra sem jellemző gitárstílus: rövid, gyors riffeket játszott változatos stílusban, amivel megtörte az addigi zene harmonikus voltát.

 

Chuck Berry

 

Eredeti szerzeményeket tartalmazó utolsó lemezét 1979-ben adta ki, de egészen 2014-ig koncertezett. Arra készült, hogy 38 év után idén új stúdiólemezt ad ki Chuck címmel.

 

Chuck Berry

 

Zenéje több műfaj szinte valamennyi sztárjára hatással volt, sokak mellett a Beatles, a Rolling Stones és Elvis Presley is dolgozott fel a dalai közül.

Legismertebb slágerei közé tartozott a Johnny B. Goode, az Oh Baby Doll, a Roll Over Beethoven és a Sweet Little Sixteen.

 

 

 

 

ATEMPO.sk