Geszti Péter születésnapjára

Geszti Péter EMeRTon-díjas magyar dalszövegíró, rapper, énekes, reklámszakember. Budapesten született 1964. május 9-én.

 

Pályafutását gyermekszínészként kezdte. Különböző filmekben szerepelt, az ismertséget a Mézga család Aladárjának szerepével szerezte.

Felsőfokú tanulmányait az ELTE Tanárképző Főiskolai Karának magyar-történelem szakán végezte, ahol 1989-ben szerzett diplomát.

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

Már egyetemistaként dalszövegeket írt a népszerű Első Emelet zenekar számára. Miután az együttes felbomlott, riporterkedett, műsorvezetőként és forgatókönyvíróként dolgozott. Médiakarrierjét az Ász című televíziós műsor műsorvezetőjeként kezdte 1989-ben, majd

a Rapülők és a Jazz + Az együttesek tagjaként sikeres zenei karriert futott be.

1992-ben a Megáll az ész műsorvezetője, 2001-ben a Gesztiméter című magyar fejlesztésű kvízshow házigazdája.

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

2007-ben megálmodja a Nemzeti Vágta nevű országimázs fesztivált, egy nagy lovasversenyt a Hősök terére.

Nagy sikerű dalok fűződnek hozzá: 2005-ben Magyarország címmel dalt írt Oláh Ibolyának, 2011-es Eurovíziós Dalverseny magyar versenyzőjének Wolf Katinak pedig Szerelem, miért múlsz? címmel. Dolgozott többek között Rúzsa Magdi Tizenegy és Zséda Ötödik érzék című lemezén is.

A 2010-ben indult magyar X-Faktor televíziós tehetségkutató műsor első négy évadának zsűritagja.

2011-ben új zenekart alapított Gringo Sztár néven, 2016-ban GESZTI néven újabb zenei projektjét indította útjára.

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

ATEMPO.sk