A tinik válogatójával indul a Virtuózok harmadik évada

Virtuózok

Elsőként a tinik válogatóját láthatják a Duna televízió nézői a Virtuózok komolyzenei tehetségkutató idei szériájában péntek este, a műsorból kilencen jutnak tovább az elődöntőbe.

Csaknem harminc ifjú tehetség mutatkozik be a 19 óra 30 perctől látható műsorban. A nézők sok új indulót, fantasztikus személyiségeket és szívbemarkoló történeteket, valamint a műsorban újdonságnak számító hangszereket ismerhetnek meg, de olyanok is szerepelnek, akik a korábbi szériákban már indultak. Nemcsak magyarországi településekről, hanem a határokon túlról is bekerültek versenyzők a válogatóba: lesznek Kolozsvárról, Nagyszalontáról és Nyárádkarácsonból érkezett zenészek is.

 

Az első válogatóban minden hangszercsoport képviselteti magát, lesznek fúvósok - réz és fa egyaránt -, vonósok és egy különleges ütős hangszer, a marimba is megszólal és természetesen a zongora sem maradhat ki a hangszerek sorából.

A Virtuózok három régi zsűritagjához - Miklósa Erika Kossuth- és Liszt-díjas operaénekesnőhöz, Batta András Széchenyi-díjas zenetörténészhez és Kesselyák Gergelyhez, az Operaház első karmesteréhez, Liszt-díjas művészhez - idén Várdai István Liszt-díjas csellóművész és Balázs János Liszt- és Prima díjas zongoraművész csatlakozott.

A zsűritagok idén is egy-egy hegedű alakú szobrocskával közvetlenül továbbjuttathatnak egy a versenyzőt, akinek a produkcióját kimagaslónak tartják és az elődöntőben is szeretnék látni. A többi továbbjutó személyéről a zsűritagok közösen döntenek.

 

Az idei széria műsorvezetői Bősze Ádám és új partnere, Koltay Anna, a három korcsoport - kicsik, tinik és nagyok - válogatóit és elődöntőit felvételről láthatják a tévénézők.

A Virtuózok minden korcsoportjában előbb válogatóműsort rendeznek, amelyekből korcsoportonként kilenc-kilenc versenyző jut az elődöntőkbe. A tinik, kicsik, majd a nagyok elődöntőiből három-három versenyző jut a május 26-i döntőbe, ahol a korcsoportok győzteseit hirdetik ki, a június 2-i fináléban pedig az abszolút nyertes születik meg.

Az MTVA sikeres komolyzenei műsorának célja, hogy minél szélesebb körben ismertesse és szerettesse meg a klasszikus zenét és fiatal komolyzenei tehetségeket fedezzen fel.

ATEMPO.sk / MTI