A pozsonyi Teo az idei Virtuózok egyik nagy felfedezettje – itt a kicsik korcsoportjának továbbjutói

Gertler Teo

Kilencen jutottak tovább a kicsik, a 7-15 évesek korcsoportjából a Virtuózok című komolyzenei tehetségkutató idei szériájának pénteki adásából, amelyben csaknem 30 ifjú tehetség mutatkozott be.

A Miklósa Erika Kossuth- és Liszt-díjas operaénekesnő; Batta András Széchenyi-díjas zenetörténész; Kesselyák Gergely, az Operaház első karmestere, Liszt-díjas művész; Várdai István Liszt-díjas csellóművésszel és Balázs János Liszt- és Prima díjas zongoraművész alkotta zsűri minden tagja idén is egy-egy hegedű alakú szobrocskával közvetlenül továbbjuttathat egy versenyzőt, akit az elődöntőben is szeretne látni.

 

 

Szoborral jutott tovább Gertler Teo hegedűművész, akit Miklósa Erika szerint az angyalok küldtek közénk. A pozsonyi kisfiú még csak 9 éves, de egy hihetetlen tehetség. És nem csak a zenében, hisz többek közt matematikai versenyeken is kitűnően szerepel idősebb társait is megelőzve.

De a legfontosabb számára a zene, naponta 4 órát gyakorol hegedűn. Tavaly évvégén a moszkvai Luskáčik nemzetközi televíziós tehetségkutató második helyén végzett, Rácz Pál budapesti hegedűkészítő mester egyik saját hangszerével.

Ezen kívül második lett 2015-ben a Talents For Europe versenyen, 2015-ben és 2016-ban a Prešporský Paganini verseny első helyezettje volt, valamint 2015-ben a Beliczay Gyula nemzetközi hegedű és kamarazene versenyen aranysávos minősítést kapott.

 

Virtuózok

 

Szintén szoborral jutott tovább Abouzahra Amira hegedűművész, aki így már két kis hegedű boldog tulajdonosa. Ugyancsak szoborral került az elődöntőbe a trombitás Ligabue Sergio, róla kiderült, csak pizzával lehet eltéríteni a gyakorlástól, a szaxofonos Babai Aletta Borbála, aki azonban ennek ellenére sem cserélné le a hangszerét hegedűre és a csellista Simic Aleksander.

"Megvédted a cselló becsületét!" - dicsérte a fiú produkcióját a felvételről sugárzott műsorban Várdai István, majd a zsűritag hirtelen felállt székéből és a díszletből bevitte ritkaságnak számító Stradivari csellóját a stúdióba. A megilletődött Simic Aleksander a több száz éves hangszeren is előadta versenyművét.

A zsűritagok közös döntésével jutott tovább a debreceni Tóth Blanka (fuvola), aki Holozsai Eszter, a tavalyi korcsoportgyőztes unszolására jelentkezett a műsorba; Magyary Timót (szaxofon), ő nemcsak klasszikus, hanem dzsesszzenét is nagyon szívesen szólaltat meg a hangszerén; Remenyik Balázs (zongora), a komlói fiúnak a zongorázás az élete és Ioni Eduárd Gyula (zongora), aki Csíkszeredáról érkezett, hogy a tavalyi után ismét megmutassa tehetségét, most sikerrel.

 

 

A Virtuózok minden korcsoportjában előbb válogatóműsort rendeznek, amelyekből korcsoportonként kilenc-kilenc versenyző jut az elődöntőkbe. A tinik, kicsik, majd a nagyok elődöntőiből három-három versenyző jut a május 26-i élő döntőbe, ahol a korcsoportok győzteseit hirdetik ki és a nézők megszavazzák ki legyen a Virtuózok közönségdíjasa, a június 2-i fináléban pedig az abszolút nyertes születik meg.

Zaťko Ervin, ATEMPO.sk / MTI