Ma van a Táncház napja - Borbély Jolán üzenete

Táncház napja

Egész napos táncházzal és népzenei koncerttel ünnepli a 45 éves magyar táncházmozgalmat a Hagyományok Háza, amely hatodik alkalommal szervezi meg a Táncház napját Budapesten.

 

 

A központi rendezvényt ezúttal is a Liszt Ferenc téren, az első táncháznak helyet adó Írók boltja előtt rendezik meg május 13-án, ahol egész nap élőzenével kísért tánc- és énektanítás, gyermekprogramok, mesemondás és kézműves-foglalkozások várják az érdeklődőket.

Az első budapesti táncházat 1972. május 6-án négy budapesti táncegyüttes (a házigazda Bihari, a Bartók, a Vasas és a Vadrózsák) részvételével a Liszt Ferenc Téri Könyvklubban (ma az Írók Boltja része) rendezték meg három budapesti fiatal táncos (Foltin Jolán, Lelkes Lajos és Stoller Antal) kezdeményezésére, akiket Széken szerzett friss élményeiket kívánták megosztani táncos társaikkal. Ennek apropóján rendezik meg 2012 óta minden évben május elején a Táncház Napját, amit az első táncház negyven éves évfordulóján civil kezdeményezésre rendezték meg a Hagyományok Háza Baráti Köre Egyesület kezdeményezésére.

 


Borbély Jolán üzenete

 

A Táncház napja hagyományosan a Halmos Béla-vándordíj és emlékérem átadásával egybekötött népzenei koncerttel zárul a Zeneakadémián. A táncházmozgalom 45. évfordulóján, a Kodály-év jegyében szerkesztett műsorban a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszék tanárai, már végzett hallgatói, Horsa István, a Halmos Béla vándorhegedű tavalyi nyertese, valamint a Magyar Állami Népi Együttes zenészei lépnek fel a Hagyományok Háza és a Zeneakadémia Koncertközpont szervezésében.

Az ünnepi műsor Kodály Zoltán zeneszerző, zenepedagógus és népzenekutató születésének 135., és halálának 50. évfordulója alkalmából elsősorban Kodály hangszeres népzenei gyűjtéseire támaszkodik. A műsor szerkesztése részint tájegységek szerint, részint a Kodály Zoltán által feltárt zenetörténeti összefüggések figyelembevételével történt. A Kodály művekből közismertté vált népdalok mellett eddig nem hallott hangszeres dallamok is felcsendülnek. A műsorban többek között a Fölszállott a páva, a Galántai táncok, a Marosszéki táncok, a Mátrai képek és a Székelyfonó című Kodály művek népzenei forrásai szólalnak meg.

ATEMPO.sk / MTI, Hagyományok Háza