A Virtuózok élő döntőjében a komáromi Kristóf Rékáért szurkolhatunk – Szavazzatok rá!

Kristóf Réka

Az élő döntővel folytatódik ma este 19.30-kor a Virtuózok című klasszikus zenei tehetségkutató a Duna televízióban. A kicsik, tinik és nagyok három-három legjobbja lép színpadra az este folyamán, hogy ismét megmutassa tehetségét. Köztük van a fiatal komáromi operaénekesnő, Kristóf Réka is.

 

A Virtuózok harmadik szériája olyan színesre és érdekesre sikerült, mint amilyennek az életre hívásakor eredetileg elképzelték a műsort, a versenyzők idén is nagyon színvonalas produkciókkal mutatkoztak be a közönség és a zsűri előtt - mondta el Medvegy Anikó, a Duna televízió csatornaigazgatója.

Hozzátette, hogy rengeteg új és különleges hangszert sikerült megmutatniuk a nézőknek, akik így talán szívükbe zárták a marimbát vagy a vibrafont, emellett a műsorban nagyon sok fúvós - trombita, klarinét és szaxofon - szerepelt.

 

A döntőben Rékán kívül ott van a kicsik közül Simic Aleksander, Abouzahra Amira és Remenyik Balázs; a tinik közül Kis Radu, Nagy Zoltán Ferenc és Nyilas Gyöngyvér, míg a nagyok korcsoportjából Lukács Gergely és Beéri Benjámin.

 

Szavazzunk Kristóf Rékára!

Az idei széria újdonsága, hogy a döntő ideje alatt május 26-án19.30-tól 21.45-ig a közönség is szavazhat a középdöntőbe jutott 27 gyerekre, fiatalra. Alapdíjas sms-ben a +3620/30/70-4422999 telefonszámon vagy az internetről ingyenesen letölthető Virtuózok applikációval (Google Play, Apple iTunes) lehet leadni a szavazatot. A közönségdíjas pedig egy európai koncertfellépést nyer.


"A missziónk, hogy a fődíjasok mellett minél több tehetség kapjon lehetőséget, szerezhessen koncertrutint" - hangsúlyozta, hozzátéve: az MTVA mellett a közreműködő zenekarok is ajánlanak fel különdíjakat.

 

 

A döntő sztárfellépője Lajkó Félix hegedű- és citeraművész, Szergej Nakarjakov trombitaművész, Oláh Kálmán dzsesszzongorista és Baráti Kristóf hegedűművész lesz, közreműködik a Magyar Állami Operaház Zenekara.

A három korcsoport - kicsik, tinik és nagyok - válogatóit és elődöntőit felvételről láthatták a tévénézők. A Virtuózok minden korcsoportjában előbb válogatóműsort rendeztek, amelyekből korcsoportonként kilenc-kilenc versenyző jutott az elődöntőkbe.

A tinik, a kicsik és a nagyok elődöntőiből is három-három versenyző szerepel a pénteki élő döntőben, ahol a korcsoportok győzteseit hirdetik ki és a nézők megszavazhatják a műsor közönségdíjasát is. A június 2-i élő fináléban pedig a közönség voksai alapján születik meg a Virtuózok abszolút nyertese.

 

A zsűrit Miklósa Erika Kossuth- és Liszt-díjas operaénekesnő, Batta András Széchenyi-díjas zenetörténész és Kesselyák Gergely, az Operaház első karmestere, Liszt-díjas művész mellett idén Várdai István Liszt-díjas csellóművész és Balázs János Liszt- és Prima-díjas zongoraművész alkotja. Az idei széria műsorvezetői, Koltay Anna és Bősze Ádám.

Az MTVA komolyzenei műsorának célja, hogy minél szélesebb körben ismertesse és szerettesse meg a klasszikus zenét, valamint fiatal komolyzenei tehetségeket fedezzen fel.

Zaťko Ervin, ATEMPO.sk / MTI