Kristóf Réka nyert a Virtuózok döntőjében

Kristóf Réka

A nagyok korcsoportjában a komáromi Kristóf Réka, a tiniknél Kis Radu, míg a kicsik között Abouzahra Amira győzött a közmédia Virtuózok című klasszikus zenei tehetségkutatójának pénteki élő döntőjében.

 

Kristóf Réka ezúttal Richard Strauss: Tavaszünnep (op. 56. No. 5) című dalát énekelte, amivel levette a lábáról a zsűrit. Miklós Erika így dicsérte: "Gratulálni szeretnék a bátorságodhoz. Tökéletes volt, boldog vagyok, hogy itt lehettem!". És a végén kiderült, hogy mindez betegen. GRATULÁLUNK :-)

A pénteki döntő ideje alatt a közönség is szavazhatott kedvencére a középdöntőbe jutott 27 tehetség közül. A Nézői Különdíj győztesét a Virtuózok végső fináléjában, június 2-án hirdetik ki.

 

 

Rékával a fináléban is találkozhatunk, ahol a közönség voksai alapján születik meg a három korcsoport-győztes közül a zenei tehetségkutató idei abszolút nyertese is, aki 12 millió forinttal térhet haza.

Szavazzunk Kristóf Rékára!

A szavazás elindult, így már most is voksolhatunk Rékára alapdíjas sms-ben a +3620/30/70-4422999 telefonszámon a Réka név elküldésével, vagy az internetről ingyenesen letölthető Virtuózok applikációval (Google Play, Apple iTunes).

 

Kristóf Réka

Kristóf Réka

Kristóf Réka

 

A döntő sztárfellépője Lajkó Félix hegedű- és citeraművész, Szergej Nakarjakov trombitaművész, Oláh Kálmán dzsesszzongorista és Baráti Kristóf hegedűművész voltak, a szimfonikus kíséretet a Magyar Állami Operaház Zenekara adta.

A zsűrit Miklósa Erika Kossuth- és Liszt-díjas operaénekesnő, Batta András Széchenyi-díjas zenetörténész és Kesselyák Gergely, az Operaház első karmestere, Liszt-díjas művész mellett idén Várdai István Liszt-díjas csellóművész és Balázs János Liszt- és Prima-díjas zongoraművész alkotja.

A zsűri részéről Kesselyák Gergely úgy fogalmazott: a döntőben fantasztikus produkciókat hallhattak, a kilenc versenyző bármelyike megnyerhette volna a versenyt.

Az MTVA komolyzenei műsorának célja, hogy minél szélesebb körben ismertesse és szerettesse meg a klasszikus zenét, valamint fiatal komolyzenei tehetségeket fedezzen fel.

Zaťko Ervin, ATEMPO.sk / MTI
Fotó: Máthé Zoltán