Kristóf Rékáért szurkolhatunk és rá szavazhatunk a Virtuózok fináléjában

Kristóf Réka

A nézők szavazatai döntik el péntek este a Virtuózok fináléjában, hogy a három korcsoportgyőztes közül ki lesz a komolyzenei tehetségkutató műsor idei szériájának abszolút győztese.

Ott van köztük a komáromi Kristóf Réka is, aki a szavazatainknak köszönhetően akár a New York-i Carnegie Hallban is énekelhet.

A voksainkat alapdíjas sms-ben a +3620/30/70-4422999 telefonszámon a Réka név elküldésével adhatjuk le, vagy az internetről ingyenesen letölthető Virtuózok applikációval (Google Play, Apple iTunes).
A Fináléig SMS-ben egy számról összesen 20 érvényes szavazat adható le, az applikáción keresztül pedig a szavazás lezárásáig 20 percenként lehet szavazni.

A Virtuózok fináléjába jutott még a kicsik korcsoportjában Abouzahra Amira és a tinik közül Kis Radu. A 19 óra 30 perckor a Duna televízióban és a Duna Wolrd csatornán kezdődő élő adásban születik meg a közönség voksai alapján a tehetségkutató idei abszolút nyertese, aki egy éven át havi egymillió forintot és külföldi fellépési lehetőségeket kap.

 

 

Szintén a fináléban hirdetik ki a nézői közönségkedvenc díj győztesét, akit a középdöntőbe jutott 27 tehetség közül választhatott ki a közönség az élő döntő ideje alatt leadott szavazatával.

A péntek esti finálét Boros Misi zongorajátéka nyitja, az este különlegessége, hogy a Virtuózok színpadán láthatják elsőként együtt fellépni a tehetségkutató idei két új zsűritagját, Várdai István Liszt Ferenc-díjas csellóművészt a kuriózumnak számító 344 éves Stradivari csellójával és Balázs János Liszt Ferenc-díjas zongoraművészt.

 

 

A Virtuózok zsűrijét Miklósa Erika Kossuth- és Liszt-díjas operaénekes, Batta András Széchenyi-díjas zenetörténész és Kesselyák Gergely, az Operaház első karmestere, Liszt-díjas művész mellett idén Várdai István Liszt-díjas csellóművész és Balázs János Liszt- és Prima-díjas zongoraművész alkotta. Az idei széria műsorvezetői Koltay Anna és Bősze Ádám.

A Virtuózok eddigi szériájának szereplői közül négyen is találkozhattak csütörtök este a világhírű filmzeneszerzővel, Hans Zimmerrel, aki Budapesten adott koncertet. Peller Mariann, a Virtuózok producere és ötletgazdája mellett a péntek esti fináléban is látható Abouzahra Amira, Boros Misi zongorista, az első évad korcsoportgyőztese; Lugosi Dániel Ali klarinétos, az első széria nyertese és a szintén az első évadban feltűnt Szüts Apor zongoraművész, zeneszerző találkozhatott a neves művésszel. A találkozón Abouzahra Amira rövid részletet adott elő Hacsaturján Kardtánc című művéből, amelyet a péntek esti fináléban is játszik.

 

„A végéhez közeledve elmondhatjuk, öröm számunkra, hogy a harmadik évadot is akkora szeretet övezi a nézők részéről, mint a megelőző szériákat. Büszkék vagyunk, hogy idén amellett, hogy ifjú tehetségeknek biztosítottunk szakmai bemutatkozási lehetőséget és szórakoztattuk a nézőket, a komolyzenészei életből érkező gratulációk alapján elmondhatjuk, hogy zeneileg kiemelkedő produkciókat tudtunk a Virtuózok színpadára varázsolni. Ez természetesen a közreműködő zenekarok és zenészek érdeme is, köszönjük közreműködésüket” - mondta el Medvegy Anikó, a Virtuózok főszerkesztője.

Zaťko Ervin, ATEMPO.sk / MTI