Ingyenes Scorpions- és Omega-koncert Budapesten

Scorpions és Omega

Két legendás zenekar lép fel június 16-án, hétfőn este Budapesten a Hősök terén rendezendő ingyenes Szabadságkoncerten. Az est sztárvendége a Scorpions lesz, amely 1989-ben Wind of Change című dalával emléket állított a kelet-európai rendszerváltoztatásoknak. A rendezvény magyar fellépője a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas Omega együttes lesz, amelynek Gyöngyhajú lány című dalából a Scorpions angol változatot is készített White Dove címmel.

A Scorpions elődjének számító zenekar 1965-ben alakult, a Sarstedt német kisvárosból származó Michael és Rudolf Schenker gitárosokhoz 1969 végén csatlakozott Klaus Meine énekes. Első lemezük 1972-ben jelent meg, az együttes százmilliónál is több eladott albummal, számos arany- és platinalemezzel rendelkezik, és az Echo díjtól a World Music Awardig számos jelentős zenei elismerést megkapott. A zenekar "világkörüli búcsúturnéja" keretében legutóbb 2011 júniusában játszott Magyarországon, a Papp László Budapest Sportarénában.

Az 52 évvel ezelőtt alakult Omega minden idők talán legsikeresebb magyar rockzenekara; első koncertjét 1962. szeptember 23-án adta a Műegyetemen. Az együttes világszerte több mint 50 millió albumot adott el, Németországban ma is népszerű. Az Omega nevéhez kötődik az első magyar gyémántlemez ötmillió eladott album után, de a leggrandiózusabb magyar koncertek szintén a zenekarhoz fűződnek, köztük négy népstadionbeli fellépéssel.

"Amikor néhány hónappal ezelőtt megkerestek minket a Szabadságkoncert ötletével, az jutott eszünkbe, hogy a Scorpionst is meg kellene hívni, mert a német csapat bevonásával sokkal kifejezőbb lenne a rendszerváltoztatás 25. évfordulójára megemlékezni" - mondta Kóbor János, az Omega énekese az MTI-nek.

Az Omega már 50. születésnapi, jubileumi évében tervezett egy koncertet a Hősök terére, az végül nem valósult meg, helyette a Sportarénában játszottak 2012 októberében.
"Az a koncert véglegesen lezárt az Omega történetében egy korszakot, az együttes túlnőtt azon, hogy egy öttagú rockzenekar legyen. Már régóta egy olyan produkció, amelynek szerves része egy kiegészítő csapat Szekeres Tamás gitárossal, Gömöry Zsolt billentyűssel és a többiekkel, valamint a nagyzenekar és a nagykórus. Most is velünk lesz a Danubia Szimfonikus Zenekar" - mesélte Kóbor János.

Mint mondta, biztos, hogy még soha nem játszottak annyi ember előtt, mint ahányan június 16-án valószínűleg ott lesznek a Hősök terén és környékén az ingyenes eseményen. Elképzelhető, hogy akár százezer ember lesz kíváncsi az Omegára és a Scorpionsra.

Hangsúlyozta: a június 16-ai Hősök terei estet nem úgy kezelik, mint egy koncertet, inkább egyfajta eseményként. Előbb az Omega fog mintegy egy órát játszani, majd a Scorpions jön, végül néhány számot közösen fognak előadni. Kóbor János leszögezte: nem előzenekarként játszanak a Scorpions előtt, mint ahogy négy évtizeddel ezelőtt, a hetvenes évek közepén a német hard rock csapat sem az akkor ismertebb Omega előzenekara volt közös nyugat-európai turnéjukon.

"Az 1976-ban egy német kiadónál megjelent Time Robber (Időrabló) lemez a csúcsidőszakunk volt, a koncerteken együtt játszottunk Franciaországban, a Benelux-államokban, Nyugat-Németországban és Svájcban. Nagyon jó viszonyba kerültünk a Scorpions két őstagjával, Klaus Meine énekessel és Rudolf Schenker gitárossal, de a többiekkel is, akkor ott gitározott Uli Roth is. Nem volt köztünk rivalizálás, más típusú zenét játszottunk, ők hard rockot, mi space-rockot" - jegyezte meg az énekes.

ATEMPO.sk
forrás: MTI
fotó: wikipedia