Új helyre költözik a Magyarság Háza

A budai várból a Duna Palotába költözik a Magyarság Háza, amely szeptembertől filmklubbal, a magyar népmese napján családi programokkal, valamint sorozatokkal is várja az érdeklődőket Budapesten.

A Magyarság Háza közel hat év után költözik át a Szentháromság térről a belvárosi rendezvényközpontba. Az intézmény céljai változatlanak maradnak: az összmagyarság értékeinek megőrzése, a nemzettudat erősítése, a magyarság szülőföldjén való boldogulásának elősegítése - hangsúlyozta Csiba Krisztina, a Magyarság Háza igazgatója.

"Az idén megtöbbszöröztük a programjainkat, 10-14 programot szervezünk havonta, de folytatjuk a már elindított programsorozatokat is" - hívta fel a figyelmet.

Szeptember 6-án a Vasgyökerek című film vetítésével indul el a Magyarság Háza filmklubja. A film után beszélgetést tartanak az alkotókkal. Hangsúlyozta: a programban szereplő játék- és dokumentumfilmek olyan problémákkal foglalkoznak, amelyek a jelen és a közelmúlt történéseit segítik feldolgozni a nézők számára. Folytatódik a Rendhagyó történelemórák elnevezésű sorozat is egy-egy kiemelt történelmi emléknaphoz kötődően.

Duna Palota

A sorozatokon túl csak külhoni magyar résztvevők, közreműködők és szereplők lesznek láthatóak a Duna Palotában.

Szeptember 30-án, A magyar népmese napján egésznapos családi programokkal várják a látogatókat. Csángóföldről, Felvidékről, Délvidékről és Kárpátaljáról érkeznek majd olyan fiatalok, akik egy-egy kárpát-medencei legendáriumnak a helyszínén élnek. Ezen a napon kézműves foglalkozásokkal, színpadi bemutatókkal és zenei programmal várják a gyerekeket.

Kiemelt rendezvény lesz ebben a fél évben a magyarság szórványnapja is november 15-én.

"Az intézmény amellett, hogy bemutatkozási lehetőséget ad a külhoni magyarságnak, megerősíti őket abban is, hogy amit őriznek, az érték és továbbőrizendő. Mi egyfajta motor szeretnénk lenni, hogy találkozóhelyet biztosítsunk a Kárpát-medencében élő magyarság számára" - mondta Csiba Krisztina.

ATEMPO.sk / MTI