Felvidékiekért izgulhatunk a Fölszállott a páva következő adásában

Újabb állomásához érkezett a Fölszállott a páva népzenei és néptánc tehetségkutató verseny. Az MTVA és a Hagyományok Háza közös rendezvénye még a területi válogatóknál tart, ezúttal két dunántúli városból, Keszthelyről és Tatabányáról jelentkezik a közmédia november 3-án a Dunán 20.25-től. Igazán bő a kínálat, hetvenöt induló műsorszámaiból kapnak ízelítőt a nézők.

Ezúttal népes felvidéki csapat is „ringbe száll”, akikért izgulhatunk a képernyők előtt.

 

A Nyugat-Balaton, - a lokálpatrióták szerint - a Balaton fővárosában, 31 műsorszámban 180 ifjú tehetség mutatkozik be a Dél-Dunántúli régióból és külhonból. Az ELTE SEK Szökős Néptáncegyüttes egy somogyi betyártánccal kötődik a helyszínhez és adja meg a műsor alaphangulatát, a döntnökök nemcsak a fürge lábaikat, de a míves éneküket is értékelik. A szerelem ezúttal is főszerepet kap a fellépők lelkében, erre a műsorvezető, Morvai Noémi is felhívja a figyelmet.

Keszthelyen mutatkozik be a felvidéki Pósfa zenekar is. „Úgy zuhogott a banda, mint a záporeső” – értékeli a zenészek fellépését Agócs Gergely zsűritag.

A fellépők a város számos helyén csinálnak kedvet a műsorhoz, s a film végi ünnepélyes felvonuláson a nézők is megtudják a továbbjutók kilétét.

 

A tatabányai kisfilm stílusosan egy bányában kezdődik, sőt a legények a csillék és bájos lányok társaságában táncra is perdülnek.

A negyvennégy induló között a felvidékiek sorát Pastorek Cynthia Éva nyitja meg, a roma származású, ógyallai énekes kalotaszegi dallal bűvöli el a közönséget, Petro Krisztina, Nagymegyerből érkezett, s büszke, hogy Felvidék „legmagyarabb városát” képviselheti. A két szép hangú pacsirta után egy tüzes táncot lejtő táncos, Saróka Bence jelentkezik be Érsekkétyről, bemutatva, hogy a tánchagyomány is élénken él a lévai járásban. E vidék valóban gazdag tehetségekben, ezt bizonyítja Nagy Csomor András és zenekara, a banda a szomszédos Nagyölvedet képviseli a nemes vetélkedőn.

 

Vajon kik jutnak majd az elődöntőbe? Kiderül péntek este 20.25-től a Dunán. A vágatlan produkciók megtekinthetők a www.mediaklikk.hu/pava honlapon.

A dunántúli forduló után a jövő héten az utolsó, hajdúböszörményi és mikházai (Felső-Nyárádmente) válogatóba kapcsolódhatnak be a nézők.

Zaťko Ervin, ATEMPO.sk / MTVA
Fotó: Lumidance