Jön a Fölszállott a páva döntője a felvidéki Pósfa zenekarral

Jön a Fölszállott a páva döntője a felvidéki Pósfa zenekarral

Pénteken rendezik meg a Fölszállott a páva című népzenei és néptáncos tehetségkutató műsor idei döntőjét, amelyben tíz produkciót láthatnak a nézők.

Egész Felvidék támogatására számíthat a gellei Pósfa zenekar. „Egy tradicionális szórakoztatási/szórakozási formát kívánunk megismertetni főként a jövő generációival.” – vallották az induláskor, s missziójuk, úgy tűnik, teljesült. Ezúttal csallóközi dudanótákat hallhat tőlük a közönség.

Ne feledjük a szavazást, kódjuk a 14. Szavazni alapdíjas sms-ben lehet az adás ideje alatt, a szavazást a műsorvezetők indítják és zárják le. Egy telefonszámról legfeljebb 20 szavazatot lehet küldeni, az sms-nek csak a versenyző kódját kell tartalmaznia. A +36- 20-as vagy 30 vagy 70-es előhívó után a 44-22-999-es telefonszámokra küldhetik az üzenetet.


És akik még ott vannak a döntőben

a Pendely Énekegyüttes
Debreczeni-Kis Helga citerás
Haraszti József
a Debreceni Hajdú Táncegyüttes
Ördöngös Zenekar
Sőregi Anna és Komáromi Kristóf
Fodor Mátyás
a Tatrospart Néptánccsoport
a Kalotaszeg Legénytársulat.

"Ezek a fiatalok megtanultak szórakozni" – mondta Sebő Ferenc zsűrielnök. A Kossuth-díjas zenész, a nemzet művésze mellett idén is szerepel a bírálók között Sebestyén Márta Kossuth-díjas énekes és Agócs Gergely néprajzkutató, népzenész, a Hagyományok Háza tudományos munkatársa. Visszatért a zsűribe Diószegi László történész, koreográfus, a Martin György Néptáncszövetség elnöke és Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas táncművész, koreográfus is.

NÉZD ONLINE

Az ötödik évad befejezéseként a műsor a Kodály-emlékév előtt tiszteleg. A tehetségkutatót a Liszt-díjas Molnár Levente operaénekes és a Magyar Állami Népi Együttes közös produkciója zárja, akik erre az alaklomra készítették Erdélyi táncok Kodály népdalfeldolgozásaival című előadásukat.

Az adás december 29-én, pénteken 20.25-kor indul.

ATEMPO.sk / MTI, MTVA
Fotó: Lumidance