Elhunyt Tilajcsik Imre, dunaszerdahelyi zenész

Tilajčík Imre

64 éves korában hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt Tilajcsik Imre, dunaszerdahelyi zenész, gitáros, a helyi kulturális élet kiemelkedő alakja. Örök búcsút február 7-én, szerdán délután 15.00 órakor vehetünk tőle a dunaszerdahelyi temetőben.

 

Így emlékeznek rá a felvidéki zenészek:

Bíró Szabolcs (CSAKVAN)

Isten veled, Imi! Hatalmas szíved volt, mindig rengeteget segítettél nekünk, aktív amatőr wannabe-rocksztároknak, és soha nem volt felénk egyetlen rossz szavad, morcos megnyilvánulásod. Nem ismertük egymást túl alaposan, mégis egy csomó sztori jut eszembe rólad. Például amikor annyira szerettél volna koccintani velünk, hogy a méregdrága ünneplős piádat nyitottad fel a kedvünkért, hiába mondtuk, hogy ne pazarold ránk. Vagy amikor a délelőtti próbánk után megtudtad, hogy az aznapi koncertünkhöz hiányzik egy erősítőfej, és mire este odaértünk a helyszínre, a cucc már ott várt ránk, mert te időközben valahogy elintézted – csak úgy, és semmit nem kértél cserébe. A városunk legendája voltál már akkor is, amikor én még azt se tudtam, mitől szólal meg egy rockgitár. És még nemet is úgy tudtál mondani, mintha igennel válaszoltál volna. Hányszor emlegettük jókedvűen a szavaidat: "Fiúk, nektek bármikor bármit! Ezt most éppen nem, de amúgy tényleg, bármit!" Ezentúl sajnos már soha senki nem kérhet tőled semmilyen szívességet: a színpadon az utolsó visszhang is elhalkult, az éjszaka fényei kialudtak. Nyugodj békében, Imi!

 

Gasparik Fecó (Arizóna)

Ég veled drága Imike...Köszönöm a sok segítséget, hogy mindig számíthattam Rád, tökmindegy milyen napszakban hívtalak és Te éppen hol voltál, mit csináltál a válaszod ez volt: Fece nézd, megoldjuk :) Mindig azt mondtad, ha lesz időm ugorjak fel és mutatsz pár litván akkordot :) És minden találkozásunkkor figyelmeztettél, hogy a Majára vigyázzak. Pár hete találkoztunk, kérdeztem, hogy vagy, erre annyit mondtál: szarul, de ez most nem lényeg Te mesélj mi újság veled...
Ég veled és ott fenn zenélj, játssz és továbbra is segítsd a művészvilág apraja nagyját!

 

Varga Monika (KALANDOR)

Drága Imike! Az angyalok vigyázzák az álmod! ...Tudod, a legendák mindig élnek! ...Mindig azt mondtad, amikor találkoztunk: "Tudod Moncsika, ...MI, MÁSOK VAGYUNK!, ...s ez az összes bűnünk!, ...s az, hogy szeretjük egymást, és az, hogy szeretnek minket, és mi is viszont szerethetünk, ...ez a legfontosabb!" ...Vigyázzanak rád az éjszaka fényei! Mindig itt leszel a szívünkben, hiszen egy óriásszívű "SZÍVEMBER" voltál, akit soha nem lehet elfelejteni! ...Köszönöm, hogy a barátod lehettem!!! Jó utat Neked haza, és vigyázz ránk odaföntről! ...ránk, akik mások vagyunk! ..."Igen szép, szép, szép minden éjszaka! Hogyha jó, jó, jó kedvvel mész haza! ...a megszokott jókedveddel menj haza, és találd meg a nyugalmadat, és zenélj, énekelj, vigadj az angyalok között, ...ha már egyszer így döntöttél! Isten veled!

 

ATEMPO.sk
Fotó: dunaszerdahelyi.sk