Gombaszög 90 – Alakul a program, itt az első nevek

Gombaszög 90 – Alakul a program, itt az első nevek

„Legalább azt mondd meg, hogy hová menjünk” – kéri Bérczesi Robi, a Hiperkarma együttes Zöldpardon című számában. Egyszerű a válasz: Gombaszögre! Méghozzá nem mással, mint a gombaszögi partivonattal, amely, igen, jól látod, egyenesen a ’70-es évekből indul!

Végigböngészve az idei fellépők listáját csak bízni tudunk benne, hogy a Nagyszínpad bírni fogja azt a tempót és sokszínűséget, ami elé július 16-a és 22-e között állítjuk.

 

 

Lovasi András nemcsak a magyar alternatív zenetörténet emblematikus dalait, hanem Kispál Andrást és Dióssy D. Ákost, a Kispál és a Borz utolsó felállásának tagjait is magával hozza Gombaszögre. Úgy ám! Ha pedig magyar alternatív rock, akkor a Hiperkarma sem hiányozhat, és nem is fog.

 

 

Nem túlzás azt állítani, hogy a ’60-as években emelt gombaszögi színpadon a vágsellyei születésű, Kossuth-díjas Szarka testvérek zenekara, a Ghymes mutat majd a legautentikusabban.

 

 

A Pannonia Allstars Ska Orchestra a 2017-es komáromi afterpartyn bizonyította, hogy nincs az a nyári vihar, amit ne tombolnátok végig a zenéjükre. Bár megrendeltük július közepére a napsütést, megnyugtató a tudat, hogy a ska és az esetleges nyári zápor kombinációja biztosan nem kerget majd senkit a sátra biztonságába.

 

 

Az „öreg” klasszikusok mellett pedig ott a helye dél-szlovákia legfrissebb és legenergikusabb zenekarának, a farnadi Estendønnek is.

 

 

Az ész nélkül repkedő mínuszok közepette, vánszorogva ugyan, de közeledik a rövidnadrágos időszak. Lassacskán ideér a július is, amikor hátizsákoddal felvértezve, a sátradat magad után vonszolva rohansz a buszra, hogy miután lerobbant az ország legkietlenebb pontján, tikkadtan stoppolj az út mentén. A gondolattól is lever a víz, igaz? Akkor gyere a július 16-án reggel Dunaszerdahelyről induló ’70-es évekbeli nosztalgiavonattal, egyenesen Gombaszögre! A megállóhelyekről a honlapon találsz infókat, ahol a menetjegyedet is meg tudod vásárolni.

Amennyiben pedig még nem váltottad ki a 2018-as bérletedet Gombaszögre, itt az ideje, ha már úgyis a weblapunkon jársz. A tavaszi hetijegyet május végéig tudod beszerezni, mindössze 40 euróért. Ha pedig 1990 előtt születtél, idén ingyen és bérmentve vehetsz részt Gombaszögön, amennyiben előzetesen regisztrálsz július 13-áig.

További infókat a jegyekről, a partivonatról és a folyamatosan frissülő zenekarokról, illetve programról a www.gombaszog.sk honlapon találsz, a legfrissebb történésekért és infókért pedig kövesd Facebook-oldalunkat! Július 16-a és 22-e között pedig találkozunk Gombaszögön!

ATEMPO.sk
Fotó: Cséfalvay Á. András