A felvidéki Borbély Alexandra, Rúzsa Magdolna és Berki Tamás is művészeti díjat kapott – itt a teljes lista

A felvidéki Bornély Alexandra, Rúzsa Magdolna és Berki Tamás is művészeti díjat kapott – itt a teljes lista

Március 15-ei nemzeti ünnep alkalmából a művészeti díjakat Budapesten. Idén első alkalommal részesültek Máté Péter-díjban előadók, de átadták a Liszt Ferenc-, Erkel Ferenc-, Martin György-díjakat, valamint a Kiváló és Érdemes Művész elismeréseket.

Kiemelkedő színművészeti, színházi tevékenysége elismeréseként Jászai Mari-díjban részesült a felvidéki származású színésznő, Borbély Alexandra is.

Itt a teljes lista

Kiemelkedő zenei előadóművészeti tevékenysége elismeréseként Liszt Ferenc-díjat vehetett át:

  • PAD ZOLTÁN, a Magyar Rádió Énekkara vezető karnagya;
  • KOSZTÁNDI ISTVÁN, a Szegedi Szimfonikus Zenekar első koncertmestere és zenekari szólistája;
  • BALOG JÓZSEF zongoraművész;
  • KOVALSZKI MÁRIA zongoraművész-tanár, korrepetítor, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egyetemi adjunktusa;
  • OLÁH VILMOS hegedűművész, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara első koncertmestere.

 

Kiemelkedő könnyűzenei tevékenysége elismeréseként Máté Péter-díjban részesült:

  • RÚZSA MAGDOLNA előadóművész, énekes;
  • BERKI TAMÁS dzsesszénekes, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem dzsessz énektanára;
  • MOLNÁR FERENC CARAMEL előadóművész, énekes.

 

Kiemelkedő zeneszerzői, zenei rendezői tevékenysége elismeréseként Erkel Ferenc-díjban részesült:

  • PETROVICS ESZTER televíziós szerkesztő, rendező;
  • VARGA JUDIT zongoraművész, zeneszerző, a Liszt Ferenc Zeneművészeti egyetem egyetemi tanársegéde.

 

Kiemelkedő színművészeti, színházi tevékenysége elismeréseként Jászai Mari-díjban részesült:

  • BAJOMI NAGY GYÖRGY, a szombathelyi Weöres Sándor Színház színművésze;
  • BORBÉLY ALEXANDRA, a budapesti Katona József Színház színművésznője;
  • KRISZTIK CSABA, a székesfehérvári Vörösmarty Színház színművésze;
  • SZABÓ MÁRTA, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház színművésznője;
  • VELICH RITA, a Budapesti Operettszínház vezető jelmeztervezője;
  • TENKI RÉKA, a budapesti Örkény István Színház Színművésze;
  • HARSÁNYI ATTILA, a Miskolci Nemzeti Színház és az Aradi Kamaraszínház színművésze;
  • LIPICS ZSOLT, a Pécsi Nemzeti Színház színművésze.

 

Kiemelkedő népművészeti munkásságának elismeréseként Martin György-díjban részesült:

  • TAKÁCS ANDRÁS néptánckutató;
  • PÁVAI ISTVÁN népzenekutató, a Magyar Tudományos Akadémai Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudomány Intézet tudományos főmunkatársa;
  • VARGA JÁNOS koreográfus, a Lartis Nonprofit Kft. ügyvezetője;
  • KISS FERENC zeneszerző, népzenekutató, az Etnofon Zenei Kiadó igazgatója.

 

Kiemelkedő zenetudományi, és zenei ismeretterjesztő tevékenysége elismerésekén Szabolcsi Bence-díjban részesült:

  • GOMBOS LÁSZLÓ zenetörténész, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézet Zenetörténeti Múzeum tudományos munkatársa.

 

A mozgókép területén végzett kiemelkedő alkotótevékenysége, valamint művészi teljesítménye elismeréseként Balázs Béla-díjban részesült:

  • TASNÁDI ISTVÁN forgatókönyvíró, rendező;
  • LAJOS TAMÁS operatőr, producer, a Service Film Positive Kft. ügyvezetője;
  • DOMONYI RITA dramaturg, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem mesteroktatója;
  • FAZEKAS LAJOS filmrendező, operatőr.

 

Kiemelkedő fotóművészeti, fotóriporteri tevékenysége elismeréseként Balogh Rudolf-díjban részesült:

  • VÉCSY ATTILA fotóművész, a Magyar Tudományos Akadémai Agrártudományi Központ marketing asszisztense;
  • MÁTÉ GÁBOR fotográfus, a Moholy -Nagy Művészeti Egyetem tanszékvezetője, egyetemi adjunktusa.

 

A kultúra érdekében - hosszabb időn át - művészeti vagy kulturális intézményben, illetve szervezetnél végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként Bánffy Miklós-díjban részesült:

  • BÁN TEODÓRA a Szabad Tér Színház és a Budapesti Fesztivál és Turisztikai Központ ügyvezetője és művészeti vezetője;
  • SÁRKÖZI GYULA balettmester, a Madách Tánc- és Színművészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola alapítója és művészeti vezetője;
  • KUCSERA TAMÁS GERGELY a Magyar Művészeti Akadémia főtitkára.

 

Kiemelkedő iparművészeti, ipari tervezőművészeti tevékenysége elismeréseként Ferenczy Noémi-díjban részesült:

  • HEGEDŰS ANDREA textiltervező;
  • CSÓKÁS EMESE kárpitművész, a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola művésztanára;
  • LENKEI BALÁZS formatervező, iparművész, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem egyetemi adjunktusa;
  • RÉKASY BÁLINT ötvös iparművész-designer;
  • SZABÓ ANDREA grafikusművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem művésztanára.

 

Kiemelkedő táncművészeti tevékenysége elismeréseként Harangozó Gyula-díjban részesült:

  • BLASKÓ BORBÁLA a székesfehérvári Vörösmarty Színház táncművésze, koreográfusa, táncpedagógusa;
  • GYURMÁNCZI DIÁNA a Győri Balett balettművésze;
  • TÓKOS ATTILA a Honvéd Együttes táncos szólistája.

 

Hortobágyi Károly-díjban részesült:

  • IFJ. RICHTER JÓZSEF artistaművész, a Magyar Nemzeti Cirkusz igazgatója.

 

Kiemelkedő újságírói tevékenysége elismeréseként Táncsics Mihály-díjban részesült:

  • JUHÁSZ JUDIT újságíró, rádiós-szerkesztő-riporter, a Magyar Művészeti Akadémia szóvivője;
  • MÁCS ILDIKÓ, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap szerkesztő-riportere;
  • T. PINTÉR KÁROLY újságíró, az Evangélikus Élet főszerkesztője.

 

Kiemelkedő irodalmi - költői, írói, műfordítói, irodalomtörténészi - tevékenysége elismeréseként József Attila-díjban részesült:

  • GITTAI ISTVÁN költő, író, újságíró;
  • KARÁCSONYI ZSOLT költő, műfordító, a kolozsvári Helikon irodalmi folyóirat főszerkesztője;
  • FALUDI ÁDÁM költő, prózaíró, képzőművész;
  • EKLER ANDREA irodalomtörténész, kirtikus, a Silver Store Kft. menedzsere;
  • KELEMEN LAJOS költő, író, esszéista,szerkesztő, kritikus;
  • LEZSÁK SÁNDOR költő, drámaíró, kultúraszervező, a Magyar Országgyűlés alelnöke;
  • MOHAI V. LAJOS író, esszéista, kritikus;
  • TÓTH-MÁTHÉ MIKLÓS író, drámaíró.

 

Kiemelkedő képzőművészeti tevékenysége elismeréseként Munkácsy Mihály-díjat kapott:

  • HAJDÚ KINGA, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Képző- és Iparművészeti Szakgimnázium és Kollégium festő-és művésztanára;
  • HÉRICS NÁNDOR tervező-grafikusművész;
  • ISKI KOCSIS TIBOR festőművész, a A Viltin Galéria művészeti vezetője;
  • MENASÁGI PÉTER szobrászművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem egyetemi adjunktusa;
  • RÉVÉSZ LÁSZLÓ képzőművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem osztályvezető mestere;
  • SERÉNYI H. ZSIGMOND festőművész, grafikus;
  • BALOGH GYULA festőművész.

 

A kortárs képzőművészet területén végzett kiemelkedő műkritikusi, kurátori tevékenysége elismeréseként Németh Lajos-díjban részesült:

  • KÉSZMAN JÓZSEF művészettörténész, a szombathelyi Eötvös Lóránd Tudományegyetem Savaria Egyetemi Központ oktatója.

 

A magyar irodalom területén nyújtott kiemelkedő teljesítménye elismeréseként Magyarország Babérkoszorúja díjat vehetett át:

  • BARTIS ATTILA József Attila- és Márai Sándor-díjas író, fotográfus;
  • BÖSZÖRMÉNYI ZOLTÁN József Attila-díjas író, költő;
  • DOBOZI ESZTER József Attila-díjas író, költő, szerkesztő.

 

A magyar művészet értékeinek gyarapítása érdekében végzett magas szintű, igényes teljesítménye elismeréseként Magyarország Kiváló Művésze díjban részesült:

  • BÖRCSÖK ENIKŐ Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész;
  • CSÁJI ATTILA Munkácsy Mihály-díjas festőművész, érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja;
  • CSUJA IMRE Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész;
  • FÁBRY SÁNDOR előadóművész, író, érdemes művész;
  • KÓKAY KRISZTINA Ferenczy Noémi-díjas textilművész, grafikus, érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja;
  • RÁCKEVEI ANNA Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja;
  • SOLYMOSI TAMÁS Harangozó Gyula-díjas balettművész, érdemes művész;
  • ZÁBORSZKY KÁLMÁN Liszt Ferenc-díjas karmester, gordonkaművész, érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.

 

A magyar nemzeti kultúra, művészi alkotómunka területén végzett kiemelkedő művészi értékteremtő munkája elismeréseként Magyarország Érdemes Művésze díjat vehetett át:

  • BALÁZS JÁNOS Liszt Ferenc-díjas zongoraművész;
  • CSÁNYI SÁNDOR Jászai Mari-díjas színművész;
  • FALUDI JUDIT Liszt Ferenc-díjas csellóművész;
  • FRENÁK PÁL Harangozó Gyula-díjas táncművész, koreográfus;
  • GÁSPÁR TIBOR Jászai Mari-díjas színművész;
  • HARIS LÁSZLÓ Balogh Rudolf-díjas fotóművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja;
  • MELÁTH ANDREA Liszt Ferenc-díjas operaénekes;
  • MIKÓ ISTVÁN Jászai Mari-díjas színművész, rendező, előadóművész;
  • MUCSI JÁNOS BÉLA Harangozó Gyula-díjas koreográfus;
  • MUCSI ZOLTÁN Jászai Mari-díjas színművész;
  • PÁL LAJOS Bánffy Miklós-díjas zenész, zenetanár;
  • SZENTKIRÁLYI MIKLÓS BÉLA Munkácsy Mihály-díjas restaurátorművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja;
  • VERESS SÁNDOR LÁSZLÓ Munkácsy Mihály-díjas festőművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.

ATEMPO.sk / MTI