Az AWS az Eurovíziós Dalfesztivál második elődöntőjében lép színpadra

AWS

A 63. Eurovíziós Dalfesztivál második elődöntőjében tizenharmadikként szerepel a Magyarországot képviselő AWS produkciója Lisszabonban.

A dalfesztivált május 8. és 12. között rendezik meg a portugál fővárosban. A két elődöntő közül a magyar versenyző a második csoportban szerepel május 10-én a 13. fellépőként a Viszlát nyár című számmal.

A fiatalokból álló metálzenekar több mint tíz évvel ezelőtt alakult. A Viszlát nyár című dal zenéjét Kökényes Dániel és Brucker Bence gitáros, Schiszler Soma basszusgitáros és Veress Áron dobos szerezte, a szöveget az énekes Siklósi Örs írta. A dalhoz tartozó videó március végén átlépte az 1 millió megtekintést.

Az idei dalfesztiválon 43 ország vesz részt. Automatikusan döntős a rendező ország - amely az előző évi győztes, azaz idén Portugália -, valamint a dalfesztivált alapító öt állam, Spanyolország, Franciaország, Németország, Olaszország és az Egyesült Királyság.

Mindkét elődöntőből tíz-tíz jelölt jut tovább, így a fináléban összesen 26 ország jelöltje versenyez majd a győzelemért. A következő évi verseny megrendezésének jogát az első helyen végző versenyző országa kapja.

Az Eurovíziós Dalfesztivált, amely az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) által szervezett verseny, évről évre mintegy 200 millió ember nézi.

ATEMPO.sk / MTI