60 éves Al Di Meola jazzgitáros

A sok műfajban otthonosan mozgó Al Di Meola amerikai gitáros, zeneszerző, a fúziós jazz egyik legismertebb és legbefolyásosabb gitárosa ma 60 éves.

Olasz bevándorlók gyermekeként született 1954. július 22-én Jersey Cityben. Az olasz klasszikus zene volt az első ihletője, majd a latin ritmusok iránt kezdett érdeklődni, egy ideig dobolt is. Tizenéves korában, amikor már gitározott, egyértelműen a latin zenét érezte sajátjának, miközben érdeklődése fokozatosan a dzsessz felé fordult. Még csak tizenhét éves volt, amikor korengedménnyel a világhírű bostoni Berklee School of Music hallgatója lett. A hetvenes évek közepén már teljesen a saját elképzelései szerint dolgozott, csatlakozott a Return to Forever nevű együtteshez, amelyben ugyan nem játszott sokáig, de a billentyűs Chick Coreával eltöltött három év sok színnel gazdagította hangszeres tudását. A formáció 1975-ben megjelent No Mystery című albuma Grammy-díjat kapott.

Al Di Meola első szólólemeze 1976-ban jelent meg Land of the Midnight Sun címmel és a fúziós zene egyik legkiválóbb alkotásának tartják. A hetvenes évek végén két másik gitárfenoménnal, a flamenco spanyol mesterével, Paco de Luciával és a Mahavishnu Orchestrában remeklő angol John McLaughlinnal hozta össze a sors, közösen készítették a Friday Night In San Francisco című legendás lemezt. A nagyszerű gitártrió éveken át szünetelt, majd a kilencvenes évek közepén ismét együtt álltak színpadra.

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

Al Di Meola az évek során kitűnő dzsessz- és rockzenészek sokaságával játszott. Köztük volt Phil Collins, Bill Brufford, a Yes egykori dobosa, Stanley Clark basszusgitáros, Jean-Luc Ponty hegedűs, Paul Simon, Carlos Santana, Larry Coryell, Steve Winwood, Wayne Shorter, Herbie Hancock, Jaco Pastorius, Les Paul, Steve Vai, Frank Zappa, Jimmy Page és Stevie Wonder is.

A közönség szeretete mellett a szakmai elismerések sora bizonyította, hogy jó úton jár. Mintegy harminc lemeze jelent meg, a legtöbbet emlegetett albumai közé tartozik még a World Sinfonia, a DiMeola Plays Piazzola, valamint a Heart of Immigrants.

Utolsó lemeze 2013-ban jelent meg All Your Life címmel, ez egyfajta tisztelgés a Beatles előtt. Di Meola saját stílusában adja elő a Lennon-McCartney-szerzeményeket, minden zeneszerszámon maga játszik, a gitároktól kezdve az ütőhangszereken át a gitártesten való dobolásig. A feldolgozások személyes indíttatása, hogy a Beatles hatására fogott először gitárt a kezébe. Igaz ugyan, hogy pályája a dzsessz és a fúziós zenék irányába indult, de ugyanúgy vissza is akart kanyarodni az olyan lemezekhez, mint a Magical Mystery Tour vagy az Abbey Road.

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

aTEMPO.sk
forrás: MTI
fotó: wikipedia