Korpás Éva népdalénekes Külhoni Magyarságért Díjat kapott

Korpás Éva népdalénekes művészi pályáját Külhoni Magyarságért Díjjal ismerték el, melyet nemzeti ünnepünkön vehetett át a Parlamentben.

A népdalénekes, előadóművész Komáromban a Magyar Tannyelvű Gimnáziumban érettségizett, majd a Nyitrai Pedagógiai Főiskolán szerzett alsó tagozatos tanári diplomát. Népdalénekesi pályafutását a komáromi Hajós Néptáncegyüttes szólóénekeseként kezdte. A pozsonyi Ifjú Szivek Táncegyüttesben való működése után tizennégy éven át a budapesti Tükrös Zenekar énekese volt, akikkel 6 lemezt készített. E zenekar énekeseként 2001-ben megkapta a Népművészet Ifjú Mestere címet. 2010-ben a Tükrös Zenekarral, 2011-ben pedig a Prímástalálkozó produkció albumával részesült Fonogram Díjban. 2005-ben Balogh Kálmán cimbalomművésszel készített közös albumot, 2009-ben Berecz András lemezén működött közre.

Az autentikus népzene mellett 2007 óta a világzene is foglalkoztatja. Öt ilyen jellegű szólóalbumot jelentetett meg, két gyerekalbumot Csalogató és Szól a kakas, szól címmel, valamint a felnőtteknek szóló Szerelem, szerelem, továbbá Fecském és a 2018-ban debütált Libidaridom albumot.

Malek Andreával 2012-ben megjelent közös lemezükön, mely Az ördögfióka és a tündér címet viseli, gyermekeknek szóló megzenésített verseket énekel. A Rév Zenekar és a Ritka Magyar Folkband szólóénekese. A legnagyobb szlovákiai magyar zenei ünnepen 2013-ban, három kategóriában is elnyerte a Harmónia Díjat. 2014-ben a Mikola Anikó-díjat is ő vehette át. 2015-ben jelent meg a kizárólag felvidéki népzenét tartalmazó gyermek lemeze A pozsonyi sétatéren címmel.

A Külhoni Magyarságért Díj alapításáról egy 2011-es miniszterelnöki rendelet döntött, amelynek értelmében a külhoni magyar közösségek érdekében a közéletben, az oktatásban, a kultúrában, a nemzet örökségének megőrzésében, az egyházi életben, a tudományban, a tömegtájékoztatásban, a gazdasági önszerveződésben kiemelkedő tevékenységet végző magyarországi és külhoni személyeknek és szervezeteknek a miniszterelnök évente tíz díjat adományoz. A díjakat minden évben Szent István király ünnepe, augusztus 20-a alkalmával adják át.

 

Korpás Éva a díjátadón

 

Akkor vagyunk hűségesek Szent István örökségéhez, ha az ország- és nemzetépítésbe mindenki bekapcsolódik a maga helyén - mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes hétfőn, a Külhoni Magyarságért Díjak átadásán az Országházban.

Semjén Zsolt kiemelte: a kormány megtette, ami a feladata, biztosította a szervezeti, közjogi és anyagi hátteret, soha ekkora támogatást nem kapott még a külhoni magyarság, mint most. A kormány mindent biztosít a magyar identitás megőrzéséhez, hogy mindenki Szent István államának tagja lehessen, függetlenül attól, hol él a világban - fogalmazott.

Úgy vélte, mindez azonban csak keret, "ebből még nem lesz élet", mert akkor telik meg ez a keret "magyar élettel", ha olyan szervezetek, emberek vannak a külhonban, mint a mostani díjazottak, akik élettel tudják megtölteni a létező struktúrákat.

A miniszterelnök-helyettes kifejtette: István szent király, államalapító király, de "a legpontosabb jelző az országépítő". Szent István "materiális értelemben is országot épített": templomokat, falvakat, városokat építtetett, de építette az országot a közigazgatás, az államszervezés szempontjából, megteremtette a keresztény magyar államiságot, az egyházszervezetet - sorolta.

Hangsúlyozta: Szent István "szellemi kisugárzása a mai napig egyben tartja a magyar nemzetet". Akkor vagyunk hűségesek az örökségéhez, ha ebbe az ország- és nemzetépítésbe mindenki bekapcsolódik a maga helyén; a kormányban, a parlamentben, az önkormányzatban, a tanári katedrán, az orvosi rendelőben, a földeken, a családban, ugyanis ez mind országépítés - magyarázta.

Semjén Zsolt szerint különösen így van ez a külhoni magyarság szervezeteinek vonatkozásában. A díjazottak "a Szent Istváni nemzetépítés olyan őrhelyén vannak, ahol különös felelősség és teher van rajtuk", a határokon kívül a nemzet- és az országépítés a feladatuk - közölte.

Megjegyezte: a történelem viharai hozták, hogy a magyarság egy jelentős része a határokon kívül él, "nem azért lettünk világnemzet, mert az akartunk lenni", hanem mert ilyen volt a történelem.

A miniszterelnök-helyettes kijelentette: "a Szent Istváni küldetés ma is aktuális", a díjazottak megértették ezt, és folytatva Szent István művét, építik a magyar közösséget.

A díjakat Semjén Zsolt és Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára adta át.

 

Korpás Éva

Korpás Éva mellett a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség is elismerésben részesült.

Szintén díjat kapott Bíró Mária és Bíró Árpád, a Ráti Szent Mihály Gyermekotthon vezetői, Furu Árpád építészmérnök, Horváth Emma, a Csáth Géza Művészetbaráti Kör alapítója és vezetője, Lőcsei József, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége isztriai alapszervezete elnöke, Péter Ferenc, Szováta volt polgármestere, Maros Megye Önkormányzatának elnöke, Szomi Ilona tanár, Tófalvi Éva sportoló, valamint a Nyugat-Kanadai Magyar Néptánc Fesztivál.

ATEMPO.sk / MTI
Fotó: Kovács Tamás