5 éve, hogy elment Cseh Tamás énekes, zeneszerző

Cseh Tamás

Cseh Tamás 1943. január 22-én született Budapesten, de 13 éves koráig a Fejér megyei Tordason élt. Az érettségi után a Budapesti Tanítóképző Főiskolát, majd az egri Tanárképző Főiskolát és a Képzőművészeti Főiskolát végezte el. 1967 és 1974 között rajzot tanított egy budapesti általános iskolában.

1970-tól Bereményi Gézával alkottak szerzőpárost. 1972 és 1977 között a Huszonötödik Színház tagja, 1977 és 1978 között az Új Tükör Pinceklubban és az Egyetemi Színpadon tart önálló dalesteket. 1982 és 1998 között a Katona József Színház tagja volt. 1998-tól a Bárka Színház társulatának tagja volt.

Első lemeze 1976-ban jelent meg Levél nővéremnek címmel, amelyet az Antoine és Désiré, A Fehér babák takarodója, Műcsarnok, Frontátvonulás, Jóslat, Utóirat, Mélyrepülés, Vasárnapi nép, Új dalok, Nyugati Pályaudvar, Levél nővéremnek II., A telihold dalai, Jóslat a metrón, A véletlen szavai, Az igazi levél nővéremnek és Ady követett.

1988-ban Az év lemeze díjat, 1992-ben a Magyar Köztársaság Tisztikeresztjét, 1993-ban pedig Liszt Ferenc díjat kapott. 2001-ben vehette át a Kossuth díjat. 2008 májusától a VIII. kerület, 2009 áprilisától Bakonybél község díszpolgára lett.

Hosszan tartó, súlyos betegség után, 2009. augusztus 7-én, Budapesten halt meg.

Ma a 7. Ördögkatlan Fesztiválon is megemlékeznek Tamásról, mikor is Nagyharsányban a focipályán 16 órától közös daltanulás tartanak Tóth Árpád karnaggyal, zeneszerzővel, 17.04-kor pedig a harangok megkondulnak a fesztivál mindhárom falujában, és a focipályán felzendül több ezer fesztiválozó ajkáról a dal: „Szevasz, Cseh Tamás!”.

aTEMPO.sk