Ők a Junior Prima díjazottjai – népművészet és közművelődés

A Prima Primissima életre hívói 2007-ben döntöttek úgy, hogy önálló díjjal jutalmazzák azokat a harminc év alatti tehetségeket, akik korosztályukon belül szakmájukban a legjobbak. A kiemelkedő teljesítményt nyújtók az évente odaítélt Junior Prima Díjat vehetik át. Idén tíz fiatal népművész, népművelő vehette át népművészet és közművelődés kategóriában az elismeréseket Budapesten.

Díjat kapott

Csenki Zalán népzenész
Héjja Bella Emerencia népi énekes
Tóth Luca Réka és Vizeli Máté népzenetanár
ifj. Szeverényi Barnabás és Gera Zoltán néptáncos
Antal Imola vászonszövő
Mundrusz Anett viseletkészítő
Simkó Fanni bőrműves
és Pál-Kovács Dóra táncantropológus.

A kiemelkedő tehetségek egy díszes emlékplakettet kaptak, valamint kétmillió forintos pénzjutalomban részesültek.

A szakmai szervezetek jelöléseiből egy öttagú zsűri választotta ki a díjazottakat. Fontos szempont volt a döntés során, hogy az alkotó tevékenységen kívül melyik jelölt fordít nagy hangsúlyt arra, hogy saját területén a fiatalokat is képezze, tudását átadva hozzájáruljon az adott hagyomány, mesterség fennmaradásához.

A díjakat Árendás Péter, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem adjunktusa és Somkuti András, a Docler csoport elnöke adta át. Somkuti András elmondta: "a Docler csoport büszke arra, hogy nyolc év alatt már 80 fiatal művész szakmai munkáját ismerhette el és támogathatta".

A Docler csoport tulajdonosa, Gattyán György nyolc éve társalapítója a Prima Primissima Alapítványnak. A cégcsoport tulajdonosa a társadalmi felelősségvállalás jegyében fontosnak tartja azoknak a támogatását, akik a hazai hagyományőrzést a legmagasabb fokon végzik.

ATEMPO.sk / MTI