Dvorák Requiemje a Nemzeti Filharmonikusokkal - Balga Gabriella is közreműködik

Dvorák Requiemjét adják elő a halottak napja alkalmából a Nemzeti Filharmonikusok november 1-jén Hamar Zsolt vezényletével a Zeneakadémián.

Az esten fellép a felvidéki származású Balga Gabriella is. A Magyar Állami Operaház magánénekese Nagykürtösön született, Deménden nevelkedett, Ipolyságon járt gimnáziumba és művészeti iskolába is. Olyan neves énekművészek partnere volt már, mint Rost Andrea, Sümegi Eszter vagy Miklósa Erika, emellett olyan karmesterekkel dolgozhatott együtt, mint Kocsis Zoltán, Vásáry Tamás, Takács Nagy Gábor, Bertrand de Billy, Pinchas Steinberg, Stefan Soltész, Douglas Boyd, Halász Péter, Kesselyák Gergely vagy Kovács János.

Rajta kívül Wiedemann Bernadett, Balczó Péter, Kovács István, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar (karigazgató Somos Csaba) is közreműködik.

A Requiem a cseh zeneszerző egyik főműve, amelyet karrierje csúcsán írt. Az igen nagy apparátust (szoprán, alt, tenor és basszusszóló, vegyes kar, szimfonikus zenekar és orgona) igénylő gyászmise 1891. október 9-én, Birminghamben hangzott el először a zeneszerző vezényletével. Míg Dvorák műveit általában átjárja a cseh és a szláv zene hatása, a Requiemben nem található népi, vagy népi ihletésű dallam. A zeneszerző a gyászmisét nemzetek fölött álló zenével kívánta megfogalmazni.

ATEMPO.sk / MTI