Ők a 7. Harmónia-díj gálaműsorának fellépői - Idén Naszvadon rendezik Felvidék legnagyobb zenei díjátadóját

A naszvadi művelődési otthonban rendezik meg 2018. november 17-én, szombaton, 19 órai kezdettel a Harmónia – Szlovákiai Magyar Zenei Díj gálaműsorát. Az alapítók régi adósságukat törlesztik ezzel, mivel a díj gondolata a nagyközségben fogant, az első ösztönzések, biztató szavak és támogatások Naszvadhoz köthetők, továbbá a település közössége is lélekben magáénak érzi a kezdeményezést.

A hetedik díjátadó gálaműsorban a hagyományokhoz igazodva zömmel korábbi Harmónia-díjasok, illetve valamilyen szempontból sikeres vagy egyedülálló előadóművészek, együttesek és egyéb zenei formációk lépnek fel.

Idén a Pósfa zenekar, Ballán Viktória (zongorán kísér Petra Mazúchová), Emmer Péter (közreműködik Szabó Károly), Várady Andreas Trió, a Jóvilágvan, Takács Bálint és a Viza citerazenekar műsorát láthatják az érdeklődők, akik már most ingyenes tiszteletjegyeket igényelhetnek a gálára, amíg a készlet tart. A műsorvezetők Szvrcsek Anita és Jakubecz László lesznek.

Jegyet a harmoniadij.sk/dijatado-galaest/ a linkre kattintva, vagy telefonon a 0905 723 602 számon lehet igényelni. A belépés regisztrációköteles, így csak a tiszteletjegyek birtokosai juthatnak be a helyszínre. A díjátadót követően állófogadással egybekötött afterparty várja a közönséget.

2018. október 12-én a Harmónia Kuratórium első ízben nem titkos szavazással, hanem közös szakmai vita alapján hozott döntést a díjazottakról, akiknek kilétét hamarosan felfedjük.

HARMÓNIA KURATÓRIUM 2018

Bárdos Ágnes - Előadóművész, a Szlovák Televízió Magyar Adásának munkatársa
Borsi Ferenc - népzenész, zenetanár
Buják Andor - Zeneszerző, zenész, a Ghymes alapítója és a Régimese tagja
Csehi Ágota - Zongoraművész, a nyitrai Konstantín Egyetem Zenei Tanszékének docense
Csenger Ferenc - Narrátor, bemondó, hírolvasó, műsorvezető
Dunajszky Géza - tanár, karnagy, közíró
Horkay Tamás - zenetörténész, zenekritikus, középiskolai tanár, művelődésszervező, zongoraművész
Józsa Mónika - Egyetemi oktató, karnagy
Lakatos Róbert - Brácsaművész, a kassai Thália Színház zenei vezetője
Németh Imre - Zeneszerző, zenész, zenepedagógus, a somorjai Németh-Šamorínsky István Művészeti Alapiskola tanára
Rozsonits Tamás - Öröm a Zene Díjas zenei szakíró, újságíró, zenész
Szalay Szilvia - Zenepedagógus, a Szlovákiai Magyar Zenebarátok Társaságának elnöke

ATEMPO.sk