Felvidéki Magyar Monodráma Fesztivál Benkő Géza emlékére

Felvidéki Magyar Monodráma Fesztivál Benkő Géza emlékére

Felvidéki Magyar Monodráma Fesztivált rendez a Dialóg nonprofit szervezet 2018. november 22-én és 23-án Bodrogközben. A fesztiválon szlovákiai magyar művészek lépnek fel egy-egy monodrámával, mesélőszínházi előadással.

Az utóbbi években ez a műfaj egyre népszerűbb lett, egyre több színész vállalkozik arra, hogy egyedül állva a színpadon is megmérettesse magát, mert ez a műfaj nagy bátorságot és színészi alázatot követel azoktól, akik erre az útra lépnek. Ugyanakkor így a játszó, a mesélő intenzívebb, közvetlenebb kapcsolatot alakíthat ki a közönséggel, előadása személyesebb, vallomásszerű jelleget kaphat.

A műfaj nagy rajongója és úttörője volt a 2017-ben tragikus hirtelenséggel elhunyt Benkő Géza, az ő emlékének szentelik a szervezők a bodrogközi seregszemlét.

A fesztiválon hat egyszemélyes előadást láthatnak a nézők Bodrogköz különböző településein. Gál Tamásnak, a Csavar Színház alapítótagjának Csokonai Vitéz Mihály Dorottya című eposzából készült előadása nyitja a rendezvényt. A bemutatóra 2018. november 22-én Királyhelmecen, a Helmeczy Mihály Alapiskolában kerül sor 19.00 órai kezdettel.

Másnap Kiskövesden, a fesztivál bázisán, 15.00 órai kezdettel egy hivatalos megnyitó keretében megemlékeznek a község nemrég elhunyt művészeiről.

Majd 18.00 órától öt községben: Kiskövesden, Kisgéresen, Nagygéresen, Őrösön, Bodrogszerdahelyen, lép a nézők elé öt felvidéki magyar színész.

KISKÖVESD:
Lehár
rendezte Benkő Géza
Lehár Ferenc és Soóky László szövegeit színpadra alkalmazta Varga Emese
Előadja: Derzsi György

KISGÉRES
Soóky László: Papa különböző hangszereken hegedül
Rendezte: Keszég László
Előadja: Lajos András

BODROGSZERDAHELY
Háy János: A halottember
Rendezte: Lévay Adina
Előadja: Varga Anikó

ŐRÖS
Márai Sándor: Őrjárat
Előadja: Havasi Péter

NAGYGÉRES
Cseh Tamás – Bereményi Géza - Soóky László
Azonos esőben való létezés
Előadja: Jakubecz László

A seregszemle a Kisebbségi Kulturális Alap támogatásával jött létre. A Dialóg nonprofit szervezeten kívül a rendezésbe bekapcsolódtak a fesztivál helyszínéül szolgáló község polgármesterei és önkormányzatai.

ATEMPO.sk