A Republic lesz A Dal vendége

Republic

Szombat este A Dal 2019 második elődöntőjét láthatják a Duna Televízió és a Duna World nézői. A versenyzők mellett ismét legendás vendég-fellépő áll színpadra: február 16-án a Republic együttes zenél majd.

„Egy régóta nem játszott dalt hoztunk. Amikor írtam, akkor ez egy nagyon személyes indíttatású dal volt – Cipő akkor ment el tőlünk –, ritkán játszottuk, azonban most előkerült a fiókból. Az évek során más jelentést kapott, azok az érzések, amik bennünk voltak akkor, lecsillapodtak és egy általános dalszöveg lett arról, hogy a múltban történt rossz dolgokat próbáljuk meg elfelejteni, bocsássunk meg, kérjünk bocsánatot, a jókat pedig vigyük magunkkal, adjuk tovább a gyerekeinknek, szeressük egymást és legyünk büszkék arra, akik vagyunk. Különlegessége, hogy ebben a hangszerelésben a nagyközönség először A Dal színpadán hallhatja ezt a dalt” – árulta el Boros Csaba énekes a produkcióról.

A szombati második elődöntőben kilenc produkció lép színpadra. Közöttük lesz Antal Tímea és a szepsi születésű Demko Gergő (daluknak címe: Kedves Világ!), valamint a párkányi születésű Szekér Gergő (Madár, repülj!) is.

Ott lesz még a Fatal Error (Kulcs); a Mocsok 1 Kölykök (Egyszer); Nagy Bogi (Holnap); a Nomad (A remény hídjai); Oláh Gergő (Hozzád bújnék); Pápai Joci (Az én apám); és a Ruby Harlem (Forró). Közülük négyen kerülnek a döntőbe.

ATEMPO.sk / MTVA