Eltemették Koós Jánost (+FOTÓK)

Koós János

Rövid ideig tartó betegség után, 81 éves korában hunyt el Koós János táncdalénekes, parodista-színész március 3-án. Temetésére március 20-án, szerdán került sor a Farkasréti temetőben.

 

Koós János temetése

 

A szertartásra érkezők a Makovecz terem előtti ravatalnál 13.30 és 14.30 között róhatták le kegyeletüket, a család kérésére egy szál virággal. Végső nyughelye a művészparcellában lesz.

 

Koós János temetése

 

A temetésén Szerednyey Béla színművész olvasta fel Verebes István gyászbeszédét.

 

Koós János temetése
Dékány Sarolta énekesnő, Koós János özvegye és lánya, Koós Réka színművész

 

Koós János 1937. november 21-én a romániai Gyergyószárhegyen született Kupsa János néven. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola után a Zeneművészeti Főiskolán oboaszakon végzett. Az Országos Pénzügyőr Zenekar tagja volt 1957 és 1960 között, majd ezután indult táncdalénekesi karrierje.

Táncdalfesztiválokon nagy közönség- és szakmai sikert aratott - három fesztivált megnyert -, legemlékezetesebb dala talán a Kislány a zongoránál. Énekesi karrierjével párhuzamos volt színészi pályafutása is, 1966 és 1970 között három filmben is szerepelt.

 

 

A Mikroszkóp Színpad tagjaként színész és parodista volt 1982-től 1985-ig. Pályája ott és akkor kapcsolódott össze Hofi Gézáéval, akivel énekes-parodista duót alakítva számos sikeres színpadi és televíziós produkciót készítettek. Később a karmesterséggel is megpróbálkozott: szimfonikus zenekart vezényelt a Zeneakadémián is, 1999-től pedig televíziós szórakoztató műsorokat vezetett..

 

 

ATEMPO.sk / MTI
Fotó: Mészáros János, Szigetváry Zsolt