HALLGASD MEG A DALOKAT! 13 szerzemény közül választják ki Budapest dalát

HALLGASD MEG A DALOKAT! 13 szerzemény közül választják ki Budapest dalát

Már várják a szavazatokat Budapest dalára; a projekt keretében 13 szerzeményre lehet voksolni április 25-én éjfélig. Budapest dalát április 26-án hirdetik ki a Thália Színházban.

Lezárultak a jelentkezések, mintegy száz pályamű érkezett a Fővárosi Önkormányzat Budapest Dal 2019 címmel meghirdetett pályázatára.

A szakmai zsűri az eredetileg tervezett öt helyett nyolc szerzeményt választott ki a meghívott öt előadó zenéje mellé, közülük a közönség választja ki a győztest.

Az idén immár második alkalommal kiírt Budapest Dal pályázat szorosan kapcsolódik ahhoz, hogy 2019-ben Budapest Európa sportfővárosa, ezért elsősorban sportolásra alkalmas, motiváló ritmusú, jó hangulatú dalokat vártak a versenybe.

„Lényegesen színvonalasabb szerzemények érkeztek, mint tavaly, a daloknál figyelembe vettük, mennyire illeszkednek 2019 trendjébe” - mondta Joós István, a Budapest Dal CD-t megjelentető Magneoton kiadó vezérigazgatója, a zsűri elnöke.

A szervezők felkérését korábban Janicsák Veca, Tóth Gabi és Majka, Vastag Csaba, Szikora Róbert és Tóth Andi, valamint a New Level Empire fogadta el, a zsűri döntésével még Mága Jennifer, Berta Dani, az OliverFromEarth, Johnny K. Palmer, a Babám, Sári Évi, a MattSet és az FMX X Marcee került a döntőbe és versenyezhet szerzeményével a Budapest Dal 2019 cím elnyeréséért.

Mága Jennifer - Bennünk a győztes (feat. Burai)

Berta Dani - Hegyeken túl

OliverFromEarth - A világ az enyém (feat. BLR)

Johnny K. Palmer - Margitszigeti fák

Babám - Mámor

Sári Évi - Ez a város

MattSet - Budapest

FMX X Marcee - Imádom a várost

New Level Empire - BP

Vastag Csaba - Nem győzhet más

Tóth Gabi & Majka - Mi éltünk

Janicsák Veca - Budapest ébren tart

Szikora Róbert és Tóth Andi - Budapest fölött a nap ma újra kisütött

A zsűriben Joós István mellett Rakonczai Viktor zeneszerző, Rózsa István (Rózsa Records), Nagyné Varga Melinda, a Fővárosi Önkormányzat kulturális főosztályvezetője és Szűts László, a Mahasz elnöke kapott helyet.

A dalokra a szavazatokat április 25-én éjfélig a https://budapestdal.hu/ weboldalon lehet leadni. Indul egy játék is a https://www.facebook.com/BudapestDal/ oldalon, ahol jegyeket sorsolnak ki az április 26-ai gálára, amelyet a fővárosi Thália Színházban rendeznek. Itt fogják bejelenteni, ki nyerte a versenyt. A győztes egy éven keresztül viselheti a Budapest Dal 2019 címet, megkapja a Budapest Dal plasztikai díjat és oklevelet, emellett egymillió forint pénzjutalomban részesül.

Tavaly Radics Gigi előadásában a Budapest Szerelem című számot választották Budapest dalának, a közönségdíjat Benji Bárhol járok című dala kapta.

 

 

ATEMPO.sk / MTI